Megye I.: kétgólos vereség Dabas-Gyónon

Október 27-én, szombaton délután felnőtt gárdánk Dabas-Gyónon lépett pályára a Pest megyei I. osztály 11. fordulójában. A bajnokság egyik legjobb pályáján került sor az összecsapásra. 

Az első negyedórában nagy helyzet sehol nem volt, ízlelgették egymást a csapatok. Aztán a hazaiak kicsit erőteljesebbek voltak a támadásokban, avagy mi hibáztunk kicsit többet, de két alkalommal is a ’Gyón előtt kínálkozott esély a vezetés megszerzésére. Sajnos, ami késett, az nem múlott, így Bodnár révén hazai gól született. A találat után Horváth előtt kínálkozott esély az egyenlítésre, de középre gurított labdáját a hazaiak cerberusa hárította.

A második játékrész nem úgy kezdődött, ahogy mi azt elterveztük. Az 50. percben Tóth fejjel megszerezte csapata második találatát. (A hazai támadónak ez volt ebben a bajnokságban a kilencedik találata, így a góllövőlistán beérte az eddig szintén kilenc gólt lőtt Szalkait és a pilisiek kiválóságát, Zsolnait. –a szerkesztő.) Előttünk is adódott lehetőség a szépítésre, de Szalkai a kapusba lőtt, Sárközi lökete a kapufán csattant, Pesti gurítása pedig kicsivel mellé ment. Vendéglátónk az előnye tudatában kicsit átengedte nekünk a területet, de az eredmény már nem változott, megérdemelt hazai siker született.

Jövő szombaton, november 3-án a bajnokság 12. fordulójában a Dunakeszit látjuk vendégül.

Dabas-Gyón – Nagykáta 2–0 (1–0)

Dabas-Gyón, 100 néző. Vezette: Kéri I Z. (Balogh II Z., Bátori Cs.)
DABAS-GYÓN FC: Kovács T. – Illés B. (Emperger T. 0, 88. p.), Tóth T., Lannert B., Bodnár I. (Gáspár Z. 0, 81. p.) – Bakonszegi A., Gyurok T., Csordás Sz., V. Szkunc (Csák Z. 0, 76. p.) – Huller A. (Kucsván M. 0, 90. p.), Tóth A. Edző: Molnár Giuliano.
NAGYKÁTA SE: Sándor B. 6 – Lovasi B. 5, Ujvári D. 5 (Kosztolányi B. 5, 60. p.), Komonyi Gy. 5 (Krajcz M. 0, 74. p.), Dancsa M. 5 – Domonyi R. 6, Mányi Zs. 5 (Pesti Sz. 0, 84. p.), Sárközi Sz. 5, Mányi D. 5 (Czakó N. 0, 70. p.) – Horváth L. 5, Szalkai P. 5 (Cseh S. 0, 77. p.). Edző: Tóth Imre.
GÓL: Bodnár I., Tóth A.
SÁRGA LAP: Tóth T., Illés B., ill. Sárközi Sz.
TÓTH IMRE: – Hátul ki nem kényszerített hibákat vétettünk, előre játékban tompák, pontatlanok voltunk. Az eredmény magáért beszél.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya