Jön a II. Forradalom Kupa

Október 23-án, szerdán sportegyesületünk immár második alkalommal rendezi meg a Forradalom Kupa elnevezésű utánpótlás seregszemléjét. Az idei évben 4 korosztály számára került kiírásra a rendezvény.

A tavalyi évben útjára indított sorozat idén még nagyobb kereteket öltve, négy korosztályban kerül megrendezésre és egész napra gyerek zsivajjal, szurkolói rigmusokkal tölti meg sporttelepünket. A tornára érkező csapatok U7-ben, U8-ban, U10-ben és U12-ben mérhetik össze tudásukat a nap folyamán, ahol a nevezők között többek között megtalálható egyesületünk csapatain kívül a nagy múltú UTE Labdarúgó Akadémia, a budapesti Mészöly Focisuli, a Ceglédi VSE, a nemzetközileg is szép eredményeket elérő Eger SE, a Dunakanyar RUFC Juventus Academy, valamint a szomszédos Tápiószecső és Jászberény mellett térségünk több utánpótlás csapata is.

A kupa alkalmával nem csak a legjobban szereplő gárdákat jutalmazzuk, hanem minden korcsoportban kiemelést kapnak a legügyesebb és legjobban teljesítő játékosok is.

Az egész nap folyamán várjuk az érdeklődőket, valamint a részt vevő csapatokat és kísérőiket sok szeretettel. Bízunk benne, hogy a torna a Fair Play és sportszerűség szellemében nagyszerű és sikeres tapasztalatszerzést nyújt majd minden egyesület számára és minden ideérkező jó szájízzel, szép emlékekkel tér majd haza Nagykátáról.

A pontos program:

U7-es korosztály 9:00-tól 12:00-ig versenyzik a műfüves pályán.
Élő eredménykövetés: https://www.meinturnierplan.de/showit.php?id=1571169763&setlang=en

U8-as korosztály 14:00-tól 17:00-ig versenyzik a műfüves pályán.
Élő eredménykövetés: https://www.meinturnierplan.de/showit.php?id=1571172533&setlang=en

U10-es korosztály 8:30-tól 13:00-ig versenyzik a füves center pályán.
Élő eredménykövetés: https://www.meinturnierplan.de/showit.php?id=1571174006&setlang=en

U12-es korosztály 14:00-tól 17:30-ig versenyzik a füves center pályán.
Élő eredménykövetés: https://www.meinturnierplan.de/showit.php?id=1571174886&setlang=en

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya