Újabb sikeres adománygyűjtésen vagyunk túl

Valamennyien nehéz időszakot élünk meg manapság, de él Nagykátán közöttünk egy negyvenes éveiben járó nagyon beteg fiatalember, aki jelenlegi egészségi állapota miatt fokozott figyelmet érdemel, ezért sportegyesületünk újabb jótékonysági akcióba fogott.

A fiatalember hosszú évek óta vesedialízisre járt, hetente többször  is súlyos, gyógyíthatatlan vesebetegsége miatt. Ez év szeptemberében sikeres vesetranszplantáción esett át. Állapota jelenleg kielégítő, minden remény megvan a gyógyulásra.

Sajnos a hosszú betegség miatt dolgozni nem tud, így kevés a munkában eltöltött évek száma, ezért csak járadékot kap, ami nagyon-nagyon kis összeg. Édesanyját egy éve eltemette, akivel addig együtt élt. Egy féltestvére van, aki az utóbbi időben hozzáköltözött, de megélhetésük így is nehéz.

Dr Hérincs István a háziorvosa az említett fiatalembernek, aki segítséget kért és kapott a Nagykáta Sportegyesülettől. A városi sportegyesület labdarúgó-szakosztálya gyűjtést szervezett. Az összegyűlt adományokat október 24-én, szombaton délután nyújtotta át sportegyesületünk képviseletében Hegedűs József elnök, Kelemen István szakosztályvezető és Dr. Hérincs István háziorvos.

Tekintve, hogy betegsége miatt feltehetően hosszabb ideig munkaképtelen lesz, szeretnénk kérni Nagykáta minden jószándékú lakosát, hogy segítsen bajbajutott honfitársunknak! Amennyiben segíteni szeretne Ön is, akkor keressék bizalommal szakosztályvezetőnket, Kelemen Istvánt!

Köszönjük valamennyi adakozó segítségét, akikkel közösen picit jobbá tehettük honfitársunk mindennapjait!

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya