Sikeresen lezárult az adventi adományozási programunk

Az idei esztendő sem múlhatott el a Nagykáta Sportegyesület labdarúgó szakosztályának adventi adományozási akciója nélkül, amely idén játékgyűjtéssel is párosult.

Több éves hagyomány már az egyesületnél, hogy december elejétől aranyvasárnapig adománygyűjtést kezdeményez, azzal a céllal, hogy az ünnepek közeledtével kicsit szebbé tudja varázsolni néhány rászoruló család életét.

Az idei esztendőben a gyűjtést a Tápió 15 Alapítvány, azon belül is Lengyel Tibor fogta össze, amelyet egyesületünkkel együtt bonyolított le. Klubunknál az akciót Gallai Gergő egyesületi alelnök és Kelemen István szakosztályvezető szervezte meg. Ezúttal is tartós élelmiszert, édességet és vegyi árut gyűjtött a klub. Szerencsére idén is érezhető volt az, hogy nemes célt szolgál a kezdeményezés és az erős összefogásnak köszönhetően szép mennyiségű adományt sikerült összegyűjteni.

Sportegyesületünk és a Tápió 15 Alapítvány felhívásához sokan csatlakoztak ismét. Iskolák, óvodák, cégek és magánszemélyek egyaránt, illetve a város önkormányzata is.

A gyűjtés eredményesen zárult, így 19-én, szombaton önkéntesek segítségével kiosztottuk az adományokat. Az adomány ponton és a kiszállításnál (előre egyeztetve, többek véleményét is kikérve a családok kiválasztásánál) összesen 62 családnak, azokban 262 embernek tudtunk segítséget nyújtani. Ez a szám a legvadabb elképzeléseinket is túlszárnyalta!

Az élelmiszergyűjtés mellett idén játékok formájában is szerettük volna a kicsik karácsonyát szebbé varázsolni! Ezen ügyből kifolyólag csatlakoztunk a Nagykátai Család- és Gyermekjóléti Központ felhívásához. Ezen a területen is hatalmas sikert könyvelhettünk el, mert Kelemen István igen nagy mennyiségű játékot (több zsáknyi, köztük ruhanemű is) tudott átadni Szegedi Tamara szervezőnek!

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a jótékony akciókhoz!

Kiemelt köszönetünket fejezzük ki a következőknek: Váci Mihály Katolikus Általános Iskola, Nagykáta Városi Napközi Otthonos Óvoda, Galéria Nyomtatvány Kft., Etalon Klíma Kft., Keló-Teló GSM, Nagykátai Család- és Gyermekjóléti Központ, Nagykáta Város Önkormányzata, Nagykátai Polgárőr Egyesület, Nagykáta SE játékosai, edzői, hozzátartozói, és természetesen valamennyi civil adakozó!

Ezúton is szeretnénk békés, boldog karácsonyi ünnepeket, jó egészséget kívánni minden kedves adományozónak és ajándékozottnak egyaránt!

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya