Megye I.: nehéz, de értékes győzelem

Április 10-én, szombaton kora délután felnőtt együttesünk Tápiószentmártonban fogadta a Pest megyei I. osztály 23. fordulójában a Százhalombattai LK együttesét, akit végül 1–0-ra sikerült Nagy Bencééknek felül múlnia.

Széchenyi Mártonnak már a múlt héten sem volt könnyű dolga, ugyanis több játékosát is nélkülöznie kellett sérülések és eltiltások miatt. Ez picit javult erre a hétvégére, de sajnos a gondok a sérülések, betegségek miatt továbbra is megmaradtak.

Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk a Százhalombatta ellen, még akkor is, ha tudtuk papíron mi vagyunk az esélyesebbek. Hiába áll mindössze három pont az ellenfél neve mellett a tabellán, az is látszik az elmúlt fordulók eredményein, hogy nem tükrözi hűen a realitást a tabella. Az idei évben egyik ellenfele sem tudott kettő gólosnál nagyobb győzelmet elkönyvelni a ’Batta felett.

Nos igazunk lett! A Százhalombatta csapatában egy igen masszív, igazi csapatot ismerhettünk meg, akik egészen a lefújásig hajtottak az összecsapáson. A találkozón mindössze egy találat született Nagy Bence révén, aminek köszönhetően sikerült itthon tartanunk a győzelmet és az azzal járó három pontot.

Ez a győzelem azt is jelenti, hogy továbbra is a dobogón tanyázunk, öt pontra a második, hétre az első helyezett mögött!

A 24. fordulóban újabb nehéz feladat vár a fiúkra, a Kun György által trenírozott Veresegyház otthonába látogat a gárda!

Pest megyei I. osztály

23. forduló

Nagykáta SE – Százhalombattai LK 1-0 (0-0)

Tápiószentmárton, zárt kapuk mögött. Vezette: Jakab M. A. /8/ (Bíró Zs., Sipos L.)
NAGYKÁTA SE: Papp N. 7 – Erdélyi Zs. 7, Domonyi R. 6, Kovács G. 6, Mányi Zs. 7– Kosztolányi B. 6, Németh N. 6, Gulyás B. 6 (Varga K. 0, 65. p.), Szalkai P. 7 (Fehér A. 0, 87. p.) – Nagy B. 7–2=5, Mányi D. 7 (Mányi B. 0, 89. p.). Edző: Széchenyi Márton.
SZÁZHALOMBATTAI LK: Lukács J. – Pete A., Somogyi T., Farkas T., Spáczai D. – Lak I. (Schneider D. 87. p.), Quanaj L. (Szranka B. 32. p.), Rebők I. (Lakatos B. 83. p.), Sipos G. (Győri R. 73. p.) – Horváth B., Klátyik B. Edző: Horváth József.
GÓL: Nagy B.
SÁRGA LAP: Domonyi R., Kosztolányi B., ill. Pete A., Sipos G., Somogyi T.
KIÁLLÍTVA: Nagy Bence a 92. percben (megrúgta ellenfelét).
SZÉCHENYI MÁRTON: – Tudtuk, hogy egy türelemjáték lesz ez a mérkőzés és ennek megfelelően futballoztunk. Több lehetőségünk is volt, de a második félidőben sikerült egy apró változtatással sorsdöntő zavart kelteni az ellenfél védekezésében és ezzel el is dőlt a három pont sorsa.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya