Megye I.: február 14-én lezárult a téli átigazolási időszak

Mint minden év januárja és februárja az új szezonra való felkészülés mellett arról is szól, hogy a csapatok kikkel erősítik meg kereteiket, illetve kik lesznek a távozóik. Nos, nagy játékosmozgás eddig sem jellemezte klubunkat az évek során, ezúttal sem, azonban ezúttal is beszámolhatunk érkezőkről és távozókról is egyaránt.

Érkezők

Tóth László(18) a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályban szereplő Jászfényszaru VSE együttesétől tette át székhelyét Nagykátára. A fiatal labdarúgó nálunk Nagykátán ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd a budapesti Airnergy FC gárdájához igazolt. Itt párhuzamosan játszott több korosztályos csapatban is, illetve folyamatosan futsalozott is. 2021 nyarán igazolt Jászfényszarura, ahol az ősszel valamennyi mérkőzésen a kezdő csapatban kapott helyet!

Vonnák Richárd (20) Budapesten, a Grund csapatában kezdett el futballozni. Majd szerepelt a Budapesti Honvéd, a Csepel FC, az Airnergy FC, a Gyirmót FC, a Gödöllői SK, valamint a Dabas-Gyón labdarúgó-csapataiban is. A labdarúgás mellett a futsalpályán is rendre megtalálható, a Kincsem SE igazolt játékosa.

Távozók

Ahogy lenni szokott az átigazolási időszakban, nem csak érkezők, hanem távozók is vannak. Hálóőrünk, Papp Norbert (30) egykori nevelőegyütteséhez, az NB III-as Jászberényi FC-hez igazolt haza. Erdélyi Zsolt (23) és Nagy Bence (25) szintén hazaigazolt, ők a „megye-kettes” bajnokságban szereplő Tápiószecső FC gárdáját fogják erősíteni a tavasz során. Lakatos Balázs (26) sem utazik messzire, ő a „megye-hármas” bajnoki álmokat szövő Tápióság KSK csapatához igazolt a tél folyamán.

Isten hozta új játékosainkat Nagykátán, reméljük, együtt az őszinél még sikeresebb időszakot élhetünk át együtt közösen, míg a távozóknak köszönjük az eddigi befektetett munkájukat és sok sikert kívánunk nekik a sportpályán és a civil életben egyaránt!

 

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya