U9: két lurkónk is bekerült a régiós válogatottba

A Kecskeméti Regionális Utánpótlásközpont (RUK) Tiszakécskén rendezett U9-es tornát, mely a régiós munka első félévének zárása is volt egyben. 

A Minősített Utánpótlás Központok (MUK) részvételével rendezett tornán a régió 72 legtehetségesebb játékosát válogatták össze az alközpontok, mely végül a Szeged 2011 sikerével zárult, a KLC-KTE SI a második helyen futott be veretlenül.

Kecskeméti Regionális Utánpótlás Labdarúgó Torna (U9):

1. Szeged 2011 MUK
2. KLC-KTE SI MUK
3. Szilády RFC MUK
4. Szolnoki MÁV MUK
5. Ceglédi VSE MUK
6. LUA Baja MUK

Klubunkból a Ceglédi Alközpontba Lengyel Noel és Tomori Dorián szerepelt!

Tóth György, a Ceglédi VSE MUK: - Nagy örömmel vettük a meghívást a tornára, kiváló körülmények közt focizhattak a gyerekek. A képzési rendszer mi esetünkben főleg a kistelepülések esetében volt kifejezetten hasznos, sok gyerek még nem futballozhatott és edzhetett ilyen körülmények közt, mi is 9 helyről válogattuk össze a csapatunkat, ami egy heterogén összetétel. Az látszik, hogy azok vannak előnyben már ebben a korban, akik nem kizárólag a Bozsik-programokon szerepelnek, hanem Kölyökligában, vagy már nagyobb egyesületekbe bekerülve végzik a napi edzésmunkát. A régiós munka is egy kiugrási lehetőség, a gyerekek és a szülők nagy megtiszteltetésnek vették a lehetőséget, így a gyerekek utaztatása is megoldódott, mindig rendes létszámmal tudtunk dolgozni. Itt a jók a jókkal találkozhatnak, így szemmel láthatóan fejlődnek is.

Lakatos Balázs, a Nagykátai csoport edzője: - Nagyszerű szervezés nagyszerű meccsek és nagyszerű körülmények ezzel tudnám igazán jellemezni ezt a tornát! Újszilvásról 1,Tápiószecsőről 1 Tápiószentmártonból 1 Nagykátáról 2 játékos szerepelt a csapatba .torna elején látszott a gyerekeken a megilletődés és hogy először játszanak együtt de utána már kezdtek belelendülni ugy hogy le a kalappal mindenki előtt tették a dolgukat! Ez a régiós válogatott nagyon jót tesz a tehetséges gyerekeknek mert itt megtudják mutatni hogy mit tudnak és hogy összemérjék az erejüket a többi Alközpont tehetséges játékosaival! ugy hogy sok sikert kívánok a továbbiakban ennek az indítványnak továbbra is!

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya