U19: szoros mérkőzés a Gödöllő elleni szezonzárón

Csütörtök délután U19-es csapatunk a szezon utolsó mérkőzését játszotta. Ellenfelünk a Gödöllői SK együttese volt. 

Nem akármilyen meccset láthattak azok, akik kilátogattak a Sport utcába. Az első 20 perc végére már kétgólos hátrányba kerültünk, de Fodor találatával visszajöttünk egy találatra. A szünetre azonban megint kétgólos hátránnyal mentünk.

A második játékrészre azonban elkezdtünk játszani. Ennek az eredménye nem más lett, minthogy megfordítottuk a meccset. Előbb Krasniqi szépített, majd Szilágyi egyenlített, sőt Kosztolányi bombagóljával megfordítottuk a meccset is. Az előnyünket azonban nem tudtuk növelni, ordító helyzetben hibáztunk, amit a Gödöllő megbüntetett. Két gólt is szereztek és megnyerték a mérkőzést. Csapatunk a bajnokságot a kilencedik helyén zárta.

Országos U19-es korosztályú bajnokság, III. osztály, Közép-keleti csoport

26. forduló

Nagykáta – Gödöllő 4–5 (1–3)

Nagykáta, 50 néző. Vezette: Fodor Zs. (Fodor C., Berendi T.)
NAGYKÁTA SE: Farkas R. 5 – Beregszászi R. 5, Halászi Á. 5, Ujvári D. 5, Bodor B. 5 – Fodor D. 6 (Pesti Sz. 6, 59. p.), Kosztolányi B. 7 (Árvai L. 0, 88. p.), Hriczu B. 6 (Szabó G. 5, 59. p.), Molnár R. 6 – Krasniqi J. 6, Szilágyi L. 6. Edző: Kiss Krisztián.
GÖDÖLLŐI SK: Máthé G. – Horváth S., Berta K., Tratnyek G., Lukács J., Farkas Cs., Dékány G., Kaszás V., Bodnár Zs., Csakmag M., Nagy P. (Sylvester A. 53. p.). Edző: Dékány Balázs.
GÓL: Fodor D., Krasniqi J., Szilágyi L., Kosztolányi B., ill. Csakmag M. (2), Nagy P., Kaszás V., Tratnyek G.
SÁRGA LAP: Szilágyi L., Molnár R., Kosztolányi B., ill. Dékány G., Kaszás V.
KISS KRISZTIÁN: – Köszönöm Dékány Balázs barátomnak, hogy módosíthattuk a mérkőzés időpontját és gratulálok neki a győzelmükhöz. Nagyon nehéz, hosszú bajnokságot zárunk le, úgy gondolom, hogy ebben az évben az volt a cél, hogy végigvigyük a bajnokságot. Ezt a célt teljesítettük is. Köszönöm a játékosoknak a helytállást. Mindenkinek jó pihenést kívánok.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya