Megye I.: fontos információk a 2018/2019-es idényről

Alig ért véget a Pest megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2017/2018-as pontvadászata, pár hét pihenés után hamarosan el is kezdi csapatunk a felkészülést a 2018/2019-es szezonra. Ennek apropóján nézzük át, hogy mit kell tudni a következő bajnokságról. 

Tóth Imre és alakulata július 10-én kezdi meg az alapozást az új idényre. A 6 hetes felkészülési programban heti 3 tréning és 6-7 edzőmérkőzés, torna fog szerepelni.

Az új szezonban továbbra is 16 csapat fog szerepelni a Pest megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, ezek közül 4 „újonc” gárda lesz. A Vecsés FC csapata egy szezon után búcsúzni kényszerült az NB III-ból, így visszakerültek a megyei első osztályú bajnokságba. A megyei második vonalból a három csoport bajnoka (Észak, Dél, Kelet) formált jogot a „megye-egyben” való indulásra. Ez a három csapat a Felsőpakonyi KSE, a Törteli KSK, valamint a VS Dunakeszi.

Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy négy csapat távozott a megyei első osztályból. A Taksony SE aranyérmesként az NB III-as bajnokságban folytatja, a Sülysápi SE és az FC Dabas II. a versenykiírás, illetve a Vecsés visszaesése miatt kiesett az osztályból. A Szigetszentmiklós korábban visszalépett a bajnokságtól, felnőtt együttese megszünt. A mezőny összetétele azonban még egyáltalán nem fix, biztosat csak a nevezések lezárása után, július közepén fogunk tudni, ugyanis felmerülhet olyan eset is, hogy annak ellenére, hogy egy adott csapat jogot formált a megyei I. osztályra, mégsem tudja vállalni azt (lásd egy éve a Tura VSK), vagy egyéb okok miatt nem vehet részt a sorozatban. Az esetleges feltöltésről az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenybizottsága fog dönteni a hatályban lévő Labdarúgás Versenyszabályzatának ide vágó passzusai szerint.

A 2018/2019-es futballidény a korábbi évekhez hasonlóan augusztus elején rajtol, amikor is a Magyar Kupa Pest megyei ágának küzdelmei startolnak el.

A bajnokság őszi szezonja augusztus 18-án kezdődik, és november 25-én fejeződik be. A tavaszi etap végeztével, a 30 forduló után ismét a bajnok formál jogot, hogy osztályozó útján kiharcolja az NB III-as tagságot, míg az utolsó két helyezett búcsúzik a „megye-egyes” bajnokságtól. Természetesen itt is változhat a távozók létszáma a magasabb osztályból való kiesések miatt, ami tolja maga előtt a megyei csapatokat is.

Az átigazolási szezon július 1-én kezdődik és egészen augusztus 31-ig fog tartani. A szakmai stáb és a vezetőség folyamatosan dolgozik a keret kialakításán, megerősítésén.

Hamarosan kialakul az edzőmérkőzések pontos menetrendje is, amiről természetesen szintén beszámolunk.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya