Edzői értékelés a 2017/2018-as szezonról: Hegedűs József

Szezonértékelő rovatunk hatodik részében Hegedűs Józsefet, az U13-as és az U14 ¾ pályás együttesek trénerét kértük, hogy értékelje az elmúlt időszakot. 

Az U13-as korosztállyal ősszel kezdtük meg a közös munkát – indította beszámolóját Hegedűs József. A csapat az OTP Bank Bozsik-program tornáin szerepelt, illetve, hogy minél több mérkőzést játszanak a lurkók, második csapatunkként be lettek nevezve a Pest megyei ¾ pályás U14-es bajnokságba is. A „Bozsik tornák” jól szolgálták a felkészülést a bajnoki meccsekre. Itt mindenki szóhoz jutott. Örömömre volt olyan játékos is, aki ősszel még csak a Bozsikon szerepelt, de szorgalmával kiérdemelte, hogy tavasszal már a tétmérkőzéseken is szerephez jusson. A tavaszi bajnokik sajnos nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna, kiütközött, hogy fiatalabb csapattal szerepeltünk, de az, hogy játszott a csapat nagyobb pályán, jövőre, amikor már a saját korosztályával kell megküzdeni biztosan jól hasznosul. Az idei szezont a nyári strandfocival zárjuk, utána két hét pihenő.

Ezúton szeretném megköszönni a szülőknek az egész évben nyújtott segítséget.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya