Megye I.: szombaton a program: Nagykáta - Vecsés

A Pest megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó-bajnokságban jelenleg listavezető együttesünk szombaton délután az elmúlt szezonban még az NB III-as mezőnyben szereplő Vecsési FC gárdáját látja vendégül a Sport utcában.

A Vecsés az elmúlt fordulóban hazai pályán szenvedett 2–0-s vereséget a Pilistől. A mérkőzésen ráadásul Salem Reydan piros lapot is kapott, így őrá biztosan nem számíthat Gendúr mester. Ráadásul eddig nem is megy az egyletnek. Az elmúlt négy mérkőzésen egy győzelem és három vereség a mérlegük. Ezzel szemben mi egy remek tápiószecsői győzelemmel, maximális 12 pontszámmal, 17 lőtt góllal, +12-es gólkülönbséggel várjuk az összecsapást.

A számok jelenleg mellettünk állnak, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a Vecsés egy nagyon jó csapat, akinek eddig nem jött ki a lépés. Biztosak lehetünk benne, hogy mindent el fognak követni a győzelem érdekében, de az is száz százalék, hogy Tóth mester és csapata nem fogja könnyen hagyni, hogy remek mérlege leromoljon.

Pest megyei I. osztály

5. forduló

Nagykáta SE –Vecsés FC
2018. szeptember 15., szombat, 16.00
Játékvezetők: Szalai Z. (Kányási I., Kovács I G.)

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya