Sikeres volt a 2018-as Sportbál

November 24-én, szombaton este újra megtelt a Nagykátai Művelődési Központ. Ennek oka pedig az volt, hogy újra itt rendezte sportegyesületünk éves sportbálját. 

Az este az ünnepélyes megnyitóval kezdődött. Az esemény műsorvezetője Kiss Krisztián volt. Nyitásként egy perces néma csenddel emlékeztek a jelenlévők azokra, akik már sajnos nem lehettek közöttünk. A néma főhajtás után ifj. Csutorka Zoltán zongorajátékát élvezhették a jelenlévők (aki egyébként a vacsora alatt is szórakoztatta a publikumot). Az elmúlt bő egy esztendő legfontosabb eseményeiről, eredményeiről Kiss Krisztián számolt be, illetve egy képes videó összeállítást is megtekinthettek a jelenlévők. Ezt IDE kattintve tekinthetik meg. Magát a bált Hegedűs József, a Nagykáta Sportegyesület elnöke nyitotta meg.

A beszédek után került sor az egyesület két díjátadására is, az év labdarúgója cím és a Fejős Pál Emlékdíj. Az egyesület elnökségének döntése értelmében 2018-as esztendő legjobb labdarúgója Komonyi György lett, míg a jubileumi 10. Fejős Pál Emlékdíjat pedig nem más érdemelte ki, mint az egyesületünk kötelékében immár több évtizede tevékenykedő, a mindenki által közkedvelt Simon Zoltán. A kitüntetéseket Hegedűs József elnök, Gallai Gergő alelnök, Kelemen István szakosztályvezető, Fejős Pálné, Babi néni, valamint Fejős Petra adták át. A ceremónia után kezdetét vette a vacsora. Mindenki jóízűen fogyasztotta a tápióbicskei Vadász Csárda által elkészített finomságokat. Az étkezés után Kovács Zoltán zenei felelős remek muzsikáira a tánctér is gyorsan megtelt. Éjfél után került sor az idei sztárfellépő, a Hip-Hop-Boyz fellépésére. A 90’ es évek fiúzenekara fergeteges hangulatot teremtett és sokszor a közönség együtt énekelte a dalokat az előadóval. A hivatalos program zárásaként hajnali fél kettőkor került sor a tombolahúzásra. Idén is értékes ajándékok kerültek még kisorsolásra, melyeket ezúton is köszönünk a felajánlóknak. A tombola végén került kihirdetésre az est jótékonysági árverésének eredménye. Az utóbbi évek hagyományait folytatva Gallai Gergő jóvoltából idén is egy labdarúgó mez került kalapács alá. Ezúttal egy magyar válogatott mez volt a licit tárgya, amely ereklyét aláírt többek között Böde Dániel, Halmai Gábor, Jurácsik Mátyás, Molnár Zoltán és még sokan mások. A válogatott mez Molnár Zoltán „Buli” birtokába került. Gratulálunk hozzá és köszönjük a liciteket.

A rendezvény végén minden vendég elégedett mosollyal az arcán hagyta el a Művelődési Központot, ami reményeink szerint azt jelenti, hogy jövőre, 2019-ben ismét találkozhatunk az NSE Sportbálján.

Az eseményről készült fényképfelvételeket IDE kattintva tekinthetik meg.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya