Megye I.: december 1-én Kecskeméten zárjuk a szezont

Felnőtt együttesünk december 1-én, szombaton a „megye-egyes” bajnokság 6. fordulójából elhalasztott, Nagykőrös elleni derbivel zárja a szezont. A találkozóra Kecskeméten, a Műkertvárosi Sportcentrum műfüves pályáján kerül sor szombat délután 13.00 órakor. 

A legutóbbi játéknapon a Nagykőrös Százhalombattán szenvedett vereséget (2–1), úgy, hogy a ’Batta közel 60 percig emberhátrányban volt, míg mi Szentendrén arattunk 3–1-es győzelmet. A mérkőzés eredményétől függetlenül Tóth Imre a telet biztosan a második helyen zárja, míg a ’Kőrös egy esetleges győzelemmel a tízedikről a kilencedik helyre zárkózhatna fel. Azonban egy érdekes dolgot meg kell említsünk, mégpedig, hogy a Pest megyei csapatok közül mi léptünk pályára legkorábban a szezonban tétmérkőzésen (2018. július 24., Zebegény – Nagykáta Magyar Kupa Pest Megyei Ág) és a legutolsón is mi fogunk, ami közel négy és fél hónapot foglal magában.

Pest megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó-bajnokság

6. forduló

Nagykőrösi Kinizsi SE – Nagykáta SE

Kecskemét, Műkertvárosi Sportcentrum, 2018. december 1., szombat, 13.00
Játékvezetők: Moldván I. (Molnár L., Balogh II L.)

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya