U11: aranyosan csillogó ezüstérem a Fustal7végén

Március 3-án, vasárnap délelőtt rendezte meg az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága a Futsal7vége U11-es korosztály II. osztályú négyes döntőjét a Törökbálinti Sportközpontban, ahol Lovasi Balázs alakulata az előkelő második helyen zárta a napot. 

A 7. Pest Megyei U11-es II. osztályú Futsal7vége 83 együttessel rajtolt el december elején. Az alapszakaszban 8 csoportba osztva küzdöttek a résztvevők egymással, mígnem kialakult a legjobb nyolc mezőnye (ide a csoportelsők jutottak be). A negyeddöntőkből aztán a két csoportelső és a második kvalifikálta magát a 4-es döntőbe. Lovasi Balázs csapata az alapszakaszban a D-csoportba került besorolásra. Innen száz százalékos teljesítménnyel, mindösszesen 8 kapott góllal jutott be a legjobb nyolc együttes közé. Az elmúlt hétvégén Bugyin aztán a II-es negyeddöntőben újra csak brillíroztak a fiúk. 17 lőtt és 0 kapott góllal abszolválták a csoportot és jutottak be a legjobb négy közé.

A döntőben négy remekül felkészített gárda vonult fel. Az első elődöntőben a Szigetszentmiklós a Mogyoród FC-vel csapott össze A mogyoródi egylet kétszer is 4–1-re verte a ’Miklóst, így jutva be a döntőbe. Mi a Pilisvörösvár hasonló korú fiataljaival csaptunk össze az elődöntőben. Az első mérkőzésen 2–0-ra győztünk Szarvas és Gyevát találatával, míg a visszavágót 6–0-val abszolváltuk. Itt Bartucz (2), Gyevát (2), Udvari, valamint Kovács volt eredményes.

A bronzmérkőzésen a Pilisvörösvár magabiztos, 7–1-es győzelmet harcolt ki a Szigetszentmiklós ellen. A fináléban aztán a Mogyoród és a Nagykáta összecsapás következhetett. A döntő játékvezetőit, illetve a résztvevő játékosokat egyesével, név szerint szólították pályára a szervezők, így mindenki vastaps közepette léphetett parkettra.

A finálé igazán felfokozott izgalmakat hozott. Mind a két félnek voltak óriási ziccerei, a kapusoknak hatalmas védései, ám a 2 x 15 perc leteltével nem jutottak dűlőre a felek, 0–0-t mutatott az eredményjelző. Jöhettek a büntetők. Itt azonban már nagyban függött a szerencsétől is a győztes kiléte. Fortuna istenasszony ezúttal a Mogyoród FC játékosainak kezét fogta, akik 4–3-ra megnyerték a 6 méteres párbajt, ezzel bezsebelték az aranyérmeket is.

A négyes döntőn különdíjakat is osztottak, amiből kettő is Nagykátára került. A torna gólkirálya 3–3 találattal a pilisvörösvári Kerek Máté és a nagykátai Gyevát Ádám lett. A Szakmai szavazatok alapján a legjobb kapusnak a mogyoródi Sájer Bence lett, míg a torna legjobb mezőnyjátékosa Udvari Mátyás lett szintén Nagykátáról.

A torna lezárásaként mind a négy gárda serleg, érem, oklevél és ajándékdíjazásban részesült, míg a különdíjasok szintén egyéni jutalmakat vehettek át.

Az ünnepélyes eredményhirdetéseknél a díjakat Gallai Gergő, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodájának vezetője adta át.

LOVASI BALÁZS: – Aki egy rossz szót tud szólni erre a kis csapatra, akkor az rossz mérkőzésekre járt ki. Ez a 14 kisgyerek megcsinálta azt, amire 4 éve nem volt példa az utánpótlásban Nagykátán. A sorozat nagyon jól szolgálta ezt a 2-3 hónapot, nem kellett folyton más tornák után nézni. Egyedül azt sajnálom, hogy nem tudtunk játszani hazai környezetben. Közel 90 csapatból lettünk 2. helyezettek! Az elődöntőt, döntőt beleértve nem kaptunk gólt, ellenben 25 találatot szereztünk. Ez 6 összecsapás Pest megye 5 szintén jó együttesei ellen zajlott le. A döntőben sajnos a helyzetkihasználásunk nem volt jó százalékú, így a kapust tettük naggyá. A hatméteresek már a védjegyünk marad... Hihetetlen, hogy mindig így alakul. Mi adjuk a gólkirályt, a legjobb játékost, de a koronát valamiért még mindig nem tudjuk feltenni. Újra hangsúlyozom, egy rossz szót nem szólhatok. A szülői csapat is megmutatta ismét az igazi erejét, ami nagyon fontos mindannyiunk számára. Büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak vagyok az edzője, mert remek emberek és játékosok alkotják. Remélem hasonlóan éreznek mások is ezután a nap után, még ha „csak” ezüstös is lett.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya