Megye I.: hét gólos mérkőzésen sikerült nyernünk

Szeptember 14-én, szombaton délután került sor a „megye-egyes” bajnokság ötödik játéknapjára. Ezúttal hazai pályánkon fogadtuk a Törteli KSK együttesét.

Igazi futballidő várta a Sport utcába kilátogató nézőket. Az összecsapást megelőzően egy különleges eseményre került sor. A kezdőrúgást a mérkőzés napján 9. születésnapját ünneplő fiatal labdarúgónk, Pető Csaba végezte el. Ezt az ajándékot edzőjétől, Lakatos Balázstól kapta!

Ezen a meccsen Tóth Imrének nélkülöznie kellett két alapemberét, Szalkai Pétert és Mányi Domonkost is. A találkozón viszonylag hamar, már a 8. percben megszereztük a vezetést Györe Krisztián révén. Ám a 33. percben egyenlíteni tudtak a vendégek, de örömük nem tarthatott sokáig, alig három perccel később újra nálunk volt az előny Horváth László találatának hála. A szünetre 2–1-el mehettek a csapatok.

A második játékrészben aztán elindult a tűzijáték. Előbb a vendégek szereztek gyorsan egymásután két találatot, amivel ők vették át a vezetést, majd mi egyenlítettünk a 80. percben Komonyi révén. Aztán jött a hajrá. A 84. percben büntetőhöz jutottunk, amit Horváth Martin magabiztosan értékesített, ami igen fontos győzelmet és három pontot jelentett.

Sok idő nincs a pihenésre, ugyanis szerdán újra pályára lépünk, nem is akárhol. Tápiószecsőre látogatunk kupamérkőzést játszani.

Pest megyei I. osztály

5. forduló

Nagykáta SE – Törteli KSK 4–3 (2–1)

Nagykáta, 150 néző. Vezette: Kéri I Z. /8/ (Berendi T. Cs., Ribényi Cs.)
NAGYKÁTA SE: Gecse Gy. 5 – Erdélyi Zs. 6, Lovasi B. 5, Czakó N. 6 (Komonyi Gy. 0, 70. p.), Dancsa K. 5 – Mányi Zs. 5 (Gulyás B. 5, 60. p.), Kosztolányi B. 5, Domonyi R. 5 (Dinnyés D. 0, 79. p.), Horváth M. 7 – Horváth L. 6, Györe K. 6. Edző: Tóth Imre.
TÖRTELI KSK: Bácskai J. – Szepesi B., Jakab L., Egervári M., Majoros Sz. – Petrik S. (Pásztor D., 63. p.), Kánya N., Pataki Á., Szlezák B. (Vékei N., a szünetben) – Szabó Gy., Papp Gy. Edző: Kecskeméti József.
GÓL: Györe K., Horáth L., Komonyi Gy., Horváth M. (11-esből), ill. Szlezák B., Majoros Sz., Pataki Á.
SÁRGA LAP: Domonyi R., Horváth M., Erdélyi Zs., Dancsa M., Lovasi B., Kosztolányi B., ill. Szabó Gy., Papp Gy., Vékei N., Pásztor D., Nagy L.
TÓTH IMRE: – A gólok számát tekintve érdemes Nagykáta mérkőzésre járni. A szezon leggyengébb játékával szereztünk három pontot.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya