Megye I.: kiütéses győzelem az éllovas ellen

Október 12-én, szombaton délután felnőtt együttesünk a forduló előtt a Pest megyei I. osztályú bajnokságot vezető Nagykőrösi Kinizsi gárdáját fogadta a Sport utcában. Szalkai mesterhármasával és Horváth Martin remekbeszabott találatával 4–0-val fektettük két vállra Kinizsit.

Szép őszi időben került sor a találkozóra. A helyi szurkolók nehéz mérkőzésre számítottak, de mindenképpen szerették volna, ha szeretett csapatuk kijavítja az elmúlt héten, Törökbálinton keletkezett csorbát.

Jól kezdtük a találkozót, sorra szereztük meg a labdákat és építettük támadásainkat, aminek eredményeképpen a 20. percben Horváth Martin remekbeszabott találatával a vezetést is megszereztük. Azonban ellenfelünk sem pihent, több alkalommal is veszélyeztették kapunkat, de hol a kapufa, hol Gecse hárította a lövéseket. A félidő hajrájában picit döcögött a játék, de egy gólos vezetéssel mehettek a fiúk a szünetre.

A második játékrész elején még picit tapogatózó játék alakult ki, de hamar átvettük a kezdeményezést és az 56. percben, majd az 59. percben Szalkai duplája után már 3–0 állt az eredményjelzőn. Nem álltunk le, a hajrában újra Szalkai villant, aki így mesterhármast jegyezhetett. Az eredmény a végéig már nem változott, 4–0-ra múltuk felül a Nagykőrösi Kinizsit.

Pest megyei I. osztály

9. forduló

Nagykáta SE – Nagykőrösi Kinizsi SE 4–0 (1–0)

Nagykáta, 200 néző. Vezette: Fenyvesi Sz. (Csatlós A. Zs., Kovács T.)
NAGYKÁTA SE: Gecse Gy. 7 – Erdélyi Zs. 8, Dancsa M. 7, Lovasi B. 7, Domonyi R. 7 – Horváth M. 7 (Mányi Zs. 0, 65. p.), Györe K. 6 (Hámory Z. 0, 84. p.), Kosztolányi B. 8, Mányi D. 6 – Szalkai P. 8 (Dinnyés D. 0, 82. p.), Horváth L. 7. Edző: Tóth Imre.
NAGYKŐRÖSI KINIZSI SE: Nagy I. – Kenderes M. (Sziládi B. a szünetben), Fekete A., Borsi M., Nemesvári D. – Háda Z., Molnár T., Halasi K., B. Petric – Gólya M. (Némedi M., 61. p.), Mile K. Edző: Némedi Norbert.
GÓL: Szalkai P. (3), Horváth M.
SÁRGA LAP: Sziládi B., Háda Z.
TÓTH IMRE: – Stabil védekezés, látványos előre játék jellemezte mai teljesítményünket. Életjelet adtunk magunkról.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya