Lezárult a 2020-as napközis tábor első hete

Péntek délután lezárult a szokásosnak tekinthető napközis táborunk első hete, melyen az első turnusban U7-es, U8-as, U9-es kis focistáink és környékbeli gyerkőcök vettek részt főként, kiegészülve néhány nagyobb fiúval, akik szívesen töltötték a hetüket sporttelepünkön.

Bázisunk az egész hét folyamán a Sport utcai létesítményünk volt, ahol remek környezetben tölthettük el közösen ezt a hetet, melyen a programok játékos csapatvetélkedő köré fonódtak.
Első napunkon a kis sportolók Fortuna révén kerültek szétosztásra 4 csapatra, mely csapatoknak el kellett nevezni saját magukat, meg kellett alkotni saját csapatcímerüket és indulókat kellett kreálniuk, hogy egész hét folyamán közösen versengve eldőljön melyikük lesz a tábor hetünk győztese! Természetesen minden alkotást pontozott a táborvezetőkből alakult zsűri, ahogy egész héten hol ügyességi tudásukat megcsillogtatva, hol elméleti ismereteiket megvillantva kellett pontokat gyűjteniük csapatainknak vicces, kreatív vagy kvíz feladatok formájában.

Volt itt minden. Exatlon pálya, csapatbajnokság, labdarúgás ismereti kvíz, célba rúgás, büntetőrúgó verseny, sorversenyek és temérdek foci. Kiegészítő programként elsők között meglátogatott minket Vámos László, a Tápiómente Táncegyüttestől, hogy megtáncoltassa focistáinkat, valamint a Nagykátai Művelődési Központ és Tájház munkatársainak segítségével népi játékokon keresztül ismertessen meg egy apró szeletet a magyarságunkból. Voltak nálunk a Nagykátai Rendőrkapitányság munkatársai, akik egy egész délelőttöt eltöltve a sportpályán avatták be a lurkókat minél több hasznos ismeretbe és tesztelték ügyességüket különböző feladatok során. Látogatást tettünk a Jászberényi Állatkertben és a Nagykátai Városi Könyvtárban is, ahol az egyik legnagyobb legendánkhoz, Puskás Ferenchez kerülhettek közelebb a gyerekek mesés formában.

A rengeteg élménnyel teli hét végén természetesen csak névlegesen hirdettünk győztes csapatot, mindenki a friss kalandok mellett ajándék pólóval, jégkrémmel és éremmel gazdagodva térhetett haza. Bízunk benne, hogy mindenki számára sok szép pillanatot szerezhettünk a pár nap során és abban, hogy minden lurkó jól érezte magát nálunk és alig várja, hogy ismét találkozhassunk.

Folytatás jövő héten a nagyobbakkal, valamint augusztusban, ahol edzőtáborba várjuk majd a lelkes futballista palántákat.

A héten folyamán készült fotókat galériába rendezve IDE kattintva tekinthetik meg.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya