U7: különleges pénteki edzés

Október 16-án, pénteken délután U7-es csapatunk egy vendéget is fogadott délutáni tréningjén felnőtt csapatunk játékosa, Györe Krisztián személyében.

TARR GERGELY: – Örülök, hogy ez a kezdeményezésem meleg fogadtatásra lelt, mikor felhoztam az egyesületnél és végre el is indulhatott ez a program. Nagyon fontosnak tartom, hogy a helyi utánpótlásnak, az itt focizó gyerekeknek legyen kapcsolata a helyi felnőtt csapattal és játékosokkal. Legyen előttük egy kép, ami elérhető célt ad számukra a labdarúgással kapcsolatban, mindemellett pedig fontos az is, hogy ismerjék az itt futballozó játékosokat, akik miatt a későbbiekben a felnőtt csapat mérkőzéseire is szívesen látogassanak majd ki. Köszönjük, hogy az első csapat is nyitottan állt ehhez a lehetőséghez és végre elindulhatott egy közös, kötetlen kommunikáció és kapcsolódás az utánpótlás felé, amivel óriási lépést tettünk a valódi közösségteremtés felé. A gyerekeknek nem csak hatalmas élmény egy-egy ilyen közös program, hanem motiváló is számukra, ha egy-egy kedves szót, dicséretet kaphatnak egy olyan személytől, akire a későbbiekben akár helyi példaképként is tekinthetnek, a közös önfeledt játék öröméről nem is beszélve. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy amit megálmodtam nálunk indulhatott útjára és köszönjük Krisznek a közös délutáni edzést! Mindenki nagyon élvezte és már a skacok alig várják a következő alkalmat, ahogy azt is, hogy közösen szurkoljunk majd Krisztiánnak és a csapatnak hazai mérkőzésen.

Az edzésen készült képeket IDE kattintva tekinthetik meg.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya