U17, U19: papírforma eredmények születtek Mezőkövesden

Április 22-én, csütörtökön délután U17-es és U19-es alakulatunk Mezőkövesdre, a korosztályok bajnokaspiránsaihoz látogatott. Sajnos a papírforma kijött, mind a két együttesnél a haztaiak domináltak.

Regionális U19-es bajnokság, Északi csoport

25. forduló

Mezőkövesdi Zsóry FC – Nagykáta SE 9–0 (5–0)

Mezőkövesd, zárt kapuk mögött. Vezette: Füleki Cs. (Farks Zs., Kovács Cs.)
NAGYKÁTA SE: Lakatos M. 8 – Seres A. 4 (Barnóczki A. 0), Juhász G. 5, Csaba T. 6, Varga K. 5, Patócs G. 6 – Kovács D. 6, Mányi B. 5, Bódi B. 5, Ivánfy M. 5 – Tomócsik L. 5. Edző: Kemecsi László.
GÓL: Lekli S. (5), Kerékgyártó Cs. (2), Bodnár A., Budai G.
KEMECSI LÁSZLÓ: – Az ellenfelünk szinte mindegyik játékosának már volt NB III-as élménye hétről hétre. Mi még messze vagyunk tőlük, hiszen az otthon maradt és a pályán lévő játékosaink sem tudnák, tudták ezt a fordulatot felvenni. Mezőnyjátékosunkkal a kapuban gratulálok mindenkinek ennek ellenére is. Tudom, hogy súlyos és kínos vereséget szenvedtünk, de az fogja megmutatni, hogy igazi sportemberek vagyunk, hogy fel fogunk állni a padlóról. Ehhez kitartást és sok pozitív megnyilvánulást szeretnék kívánni mindenkinek.

Regionális U17-es bajnokság, Északi csoport

25. forduló

Mezőkövesdi Zsóry FC – Nagykáta SE 6–1 (5–0)

Mezőkövesd, zárt kapuk mögött. Vezette: Farks Zs. (Füleki Cs., Kovács Cs.)
NAGYKÁTA SE: Pintye P. 7 – Pozsonyi Sz. 6, Madai E. 7, Juhász Cs. 5, Lengyel D. 5, Pozsonyi Sz. 5 (Rafael Z. 5) – Kristóf G. 6, Palotai T. 7, Rada Á. 6, Nyakas D. 5 – Turza B. 5. Edző: Kemecsi László.
GÓL: Porkoláb B. (2), Fajkó Á., Csábi M., Új-Nagy B., Medve D., ill. Palotai T. (11-esből).
KEMECSI LÁSZLÓ: – Ezek is mi vagyunk... Együtt sírunk, együtt nevetünk. Ezekben a nehéz időkben köszönöm az anyukáknak, hogy el merik engedni egyáltalán legalább meccsekre a gyerekeket, s sportszerűen most már mi sem szeretnénk lemondani mérkőzéseket, bármi legyen az eredmény. Nehézségeink ellenére a második félidőben igen bátran, szervezetten, méltó ellenfelei voltunk a bajnokesélyesnek. Az első játékrészben nagyon megilletődve játszottak fiatalabb játékosaink. Ezt meg is büntette ellenfelünk. El kell érnünk, hogy amikor ingerek érik őket a pályán, azt ki is mutassák, reagáljanak rá, ne a múlt impulzusaiban éljenek.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya