Megye I.: vasárnap start, az ellenfél a Tököl

Február 20-án, vasárnap bő három hónap után újra tétmérkőzésen lép pályára a Sárközi Szabolcs vezette „megye-egyes” egyletünk. A tavaszi szezon első fordulójában Taksonyba látogatunk, ahol a Tököl VSE csapata fogad majd bennünket.

2021. november 20-án, azaz napra pontosan 92 nap után lép újra pályára felnőtt együttesünk bajnoki mérkőzésen. Az őszt Vecsésen zártuk, ahol 2–1-es győzelmet könyvelhettünk el, míg a tavaszt Taksonyban, a műfüves pályán folytatjuk, ahol a Tököl VSE fogad bennünket.

Az őszi szezon első fordulójában egy emlékezetes mérkőzést vívtunk a Tököllel. A 90. percben még 2–1-re vezettünk, amikor Mányi Domonkos ígéretes akcióban esett el a tököli tizenhatoson belül, de a játékvezető nem büntetőt, hanem műesést és sárga lapot ítélt. Domonkosnak ez volt a mérkőzésen a második sárgája, így a kiállítás sorsára jutott. Ráadásul a tököliek ezen szabadrúgás után egy gyors kontrából még egyenlíteni is tudtak (2–2). A többi már történelem…

Most vasárnap itt a lehetőség a fordításra! Szurkoljunk együtt a csapatnak!

Pest megyei I. osztály

16. forduló

Tököl VSE – Nagykáta SE
Taksony, Révész utcai sporttelep, 2022. február 20., 14:00
Játékvezetők: Rizk A. (Gyikó T., Kovács T.)

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya