U9: második hely a Tóth Antal Emléktornán

Augusztus utolsó hétvégéjén, mielőtt fiatal lurkóink visszatértek volna az iskolapadba, egy nemes eseményt rendeztünk sporttelepünk műfüves pályáján. A néha technikai vezetőnk, Tóth Antal emlékére rendezett emléktornán ezúttal az U9-es korosztály volt érintett. Vendégeink között szerepelt az Aranyszarvas SE és a Tápiószecső FC.

A három csapatos tornán mindenkire 4x12 percnyi játékidő várt. Az ünnepélyes megnyitót követően indultak is a mérkőzések, ahol csapatunk az alábbi eredményeket érte el:

Aranyszarvas SE – Nagykáta SE 5-1
Nagykáta SE – Tápiószecső FC 3-1
Nagykáta SE – Aranyszarvas SE 2-4
Tápiószecső FC – Nagykáta SE 1-3

Az eredmények úgy alakultak, hogy Tóth László fiai a második helyen zártak. A magasztos eredményhirdetésen megboldogult technikai vezetőnk felesége, Terike néni, valamint szakosztályunk vezetője, Kelemen István adta át a megérdemelt helyezések utáni érmeket.

KELEMEN ISTVÁN, a Nagykáta SE elnökségi tagja: – Nagyon örülök, hogy ismét sikerült megemlékezni Antiról. Azt hiszem, a másfél évtized alatt, amit klubnál töltött örökre beírta magát a történelemkönyvünkbe. Habár, a tornán reszt vevő gyerekek nem ismerték őt, ennek ellenére örömmel szerveztük, és fogjuk is, ezt az emléktornát fenntartani.

TÓTH LÁSZLÓ, az U9-es csapat edzője:– Izgatottan vártam a szombati napot, hiszen első közös tornánkon vettünk részt a fiúkkal, ahol nagyon jó benyomást keltettek. Mind csapat mind egyénileg láttam sok szép dolgot, ami bizakodásra adhat okot viszont, az is látszott, hogy még nagyon az út elején járunk! Köszönjük a Tápiószecső FC, ill. az Aranyszarvas SE csapatának, hogy elfogadták a meghívást és részt vettek a tornán és méltó képen megemlékeztünk Anti bácsiról!

A tornán résztvevő játékosok: Németh Milán, Szabó Milán, Fejős Nándor, Kalacsi Kornél, Kovács Botond, Molnár Péter, Czakó Benedek, Vonnák Renátó, Varga Ádám.

A folytatásban az első szeptemberi hétvége nem lesz sétagalopp, ugyanis a Kölyökliga első játéknapján mind az U8-as, mind az U9-es korosztályok érdekeltek lesznek, fiatalabbjaink a Dunakeszi és a Hírös ÉP ellen, míg az idősebbek a Biatorbágy mellett a Göddel is összecsapnak szeptember 4-én.

A tornán készült fényképeket IDE kattintva tekinthetik meg.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya