Megye I.: Felsőpakonyba látogatunk a 6. fordulóban

Szeptember 24-én, szombaton kora délután Felsőpakonyban lesz jelenése „megye-egyes” együttesünknek. A tabellán jelenleg 15. helyen tanyázó ’pakonyiak kérésére az összecsapásra 13:00-tól kerül sor.

Nagyon jól hangoltunk a mostani mérkőzésre, ugyanis a legutóbbi játéknapon 6–0-s győzelmet arattunk hazai pályán az addig nagyon jól álló Budakalász felett. Ezzel a győzelemmel elkezdtünk elindulni felfelé a tabellán is. Aktuális ellenfelünk nem kezdte jól az évadot, öt mérkőzés alatt mindössze egy győzelmet és három pontot számlálhatnak, ugyanakkor nem mást, mint az igen jó erőkből álló Pilist sikerült legyőzniük. Az elmúlt fordulóban Dunavarsányban vendégszerepeltek, ahol 5–1-es vereséget szenvedtek Megyesi Lászlóék.

Az elmúlt évadban mindösszesen egy pontot sikerült gyűjtenünk a kék-sárga együttes ellen. Ősszel idehaza 5–3-as vereséget szenvedtünk, míg tavasszal idegenben 2–2-es döntetlent könyvelhettünk el. Itt a lehetőség a javításra!

Pest megyei I. osztály

6. forduló

Felsőpakonyi KSE – Nagykáta SE

Felsőpakony, 2022. szeptember 24., szombat, 13:00
Játékvezetők: Décsi N. (Berendi T. Cs., Kara P.)

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya