Vállalható vereség Csomádon

Vasárnap délután a CSO-KI Sport otthonában, Csomádon lépett pályára felnőtt együttesünk. 

Sajnos nem mondhatjuk, hogy jól indult volna a találkozó, mert már az első percben hátrányba kerültünk. Török beadása lecsúszott és ez sajnos pont a mi kapunkba hullott (1–0). Vendéglátónk sokat birtokolta a labdát, de nagy helyzetet nem tudott kialakítani kapunk előtt. Mi viszont veszélyeztettünk. Balogh szabadrúgása után Lakatos fejelt, de a kapufáról kifelé pattant a labda. Csöndesen csordogált a mérkőzés, eget verő színvonalról nem beszélhettünk.

A második félidő eleje viszont határozottan a mienk volt. Pető nagyszerűen tört be a baloldalon lövését éppen csak ki bírta piszkálni a hazai kapus. Ebből a szögletből kialakult egy büntetőgyanús szituáció, mert a hazai játékos kezét érte a labda, de a játékvezető úgy ítélte meg, hogy nem szándékos kezezés történt, így nem kaptunk büntetőt. Ellenfelünk viszont igen. A 65. percben Balogh mozdulatát látta szabálytalannak a játékvezető. A jogos 11-est Hungler váltotta gólra (2–0). Pár perc múlva megfogyatkozott a hazai gárda. Horváth megrúgta ellenfelét, amikor a labda nem volt megjátszható közelségben és ez piros lapot ért a játékvezetőnél. A folytatásban már nem volt változás az eredményben, így maradt a két gólos hazai siker. Tisztességesen helytálltunk, de ez sajnos csak ennyire volt elég. Nem lesz egyszerű dolgunk a jövő héten sem, amikor a Vecsés csapatát látjuk vendégül.

Pest megyei I. osztály

13. forduló

CSO-KI Sport – Nagykáta SE 2–0 (1–0)

Csomád, 50 néző. Vezette: Tamási P. (Volentics E., Molnár L.)
CSO-KI (CSOMÁD): Szalay G. – Horváth P., Horváth K., Hungler G., Kun Gy. – Pádár G., Máj Z., Sebestyén L. (Ligetfalvi D., a szünetben), Török S. (Egervári G. 73. p.) – Ocztos M. (Bencze Zs. 63. p.), Faragó I. Edző: Davcsó Károly.
NAGYKÁTA: Lengyel J. 5 – Czakó II. N. 4, Lovasi B. 5, Majzik B. 5, Komonyi Gy. 5, Balogh I. 4 (Vörös G. 0, 65. p.) – Szalkai P. 4, Kiss Á. 4 (Vadkerti V. 0, 73. p.), Mózes D. 4 (Tóth Gy. 0, 78. p.), Molnár D. 4 (Molnár L. 0, 78. p.) – Lakatos B. 4 (Pető D. 5, a szünetben). Megbízott edző: Kiss Krisztián.
GÓL: Török S., Hungler G.
SÁRGA LAP: Molnár D., Balogh I.
KIÁLLÍTVA: Horváth P. (CSO-KI-Csomád) a 68. percben (megrúgta ellenfelét, amikor a labda nem volt megjátszható közelségben).
KISS KRISZTIÁN: – Nagyon rossz úgy mérkőzést kezdeni, hogy már az első percben gólt kapsz. A védekezésünket jól megszerveztük, úgy érzem működött is. Az első és a második félidőben is volt olyan helyzetünk, amiből gólt szerezhettünk volna, ám nem tettük. Ellenfelünk rutinból lehozta a mérkőzést, amihez gratulálok nekik.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya