U17, U19: kettős diadal a Dabas-Gyón otthonában

Vasárnap délután U17-es és U19-es korosztályaink a Dabas-Gyón FC vendégei voltak és győzelmi reményekkel indultunk útnak a borús, esős időben. 

Ezúttal az U19-es gárda lépett pályára elsőként. A két gárda között nagy különbség domborodott ki, de a rengeteg hiba miatt ez az eredményben nem tükröződik vissza. Ennek ellenére azt kell mondjuk, megérdemelten hoztuk el a három pontot Dabasról.

Következhettek az U17-esek. Rögtön a terveknek megfelelően letámadtuk az ellenfelet és gyorsan előnyre is tettünk szert Surányi Dani révén, amit hamarosan megduplázott, majd Pesti Szabolcs szabadrúgása pattant a hazai védőről a saját kapujukba és még a félidő vége előtt ismét Surányi volt eredményes, aki a gólnál sajnos megsérült.

A második játékrész elején gyors gólokat szereztünk Utasi Balázs és Rafael László révén, majd Pesti Szabolcs is újfent betalált. A sérüléséből felépült Szabó Márk állította be a 9–0-s végeredményt. Az eredmény teljesen tükrözte a két csapat közti különbséget.

NB III-as U17-es korosztályú labdarúgó-bajnokság, Közép-keleti csoport

Dabas-Gyón FC – Nagykáta SE 0–9 (0–4)

Dabas, 30 néző. Vezette: Sinkovicz D., (Bíró Zs., Fodor Zs.)
NAGYKÁTA SE: Farkas R. 0 – Utasi Balázs 7 (Horváth B., 6), Halászi Á. 7, Makádi M. 7, Árvai L. 7 – Hriczu B. 6, Nagy B. 7, Rafael L. 7, Dudok M. 6 (Szabó M., 7) – Surányi D. 8 (Demecs Sz., 6) Pesti Sz 7. Edző: Hegedűs József.
GÓL: Surányi D. (3), Utasi B. (2), Rafael L., Pesti Sz., Szabó M., Hornyák (öngól)
HEGEDŰS JÓZSEF: – Végig uralva a mérkőzést magabiztosan győztünk. Gratulálok a csapatnak!

NB III-as U19-es korosztályú labdarúgó-bajnokság, Közép-keleti csoport

Dabas-Gyón FC – Nagykáta SE 1–4 (1–2)

Dabas, 30 néző. Vezette: Sinkovicz D., (Bíró Zs., Fodor Zs.)
NAGYKÁTA SE: Szabó G. 0 – Skultéti I. 6, Nyámádi B. 6, Újvári D. 6, Bodor B. 6 (Juhász Á., 0) – Halasi I. 7, Vadkerti V. 6, Kosztolányi B. 6, Czető D. 7 – Fehér I. 6 (Nemes D., 0), Schmikl N. 6. Edző: Kemecsi László.
GÓL: Czető D. (2), Kosztolányi B., Halasi I.
SÁRGA LAP: Kosztolányi B.
KEMECSI LÁSZLÓ: – Sajnálom, hogy rossz helyzetkihasználásunk miatt nem látszott a két csapat közti óriási különbség. Győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben. Rengeteg helyzet maradt kihasználatlanul, amin javítanunk kell jövő hétre, hisz ennél csak nehezebb mérkőzéseink lesznek.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya