Megye I.: visszavágott a ’Szecső!

Vasárnap délután a napfényes időben igazi Tápió-vidéki rangadóra került sor a Pest megyei I. osztályban. Hazai pályánkon a Tápiószecső alakulatát fogadtuk, akik az őszi fiaskóért most alaposan visszavágtak. 

Ősszel 5–1-es győzelmet könyveltünk el Tápiószecsőn, így most is reménykedtünk a hasonló eredményben. Az első percek a vendégek offenzívájával indult, több ’szecsői lehetőség alakult ki, de vagy Rézsó, vagy a védelem semlegesítette a támadásokat. Bő negyedóra elteltével magunkra találtunk és Komonyi veszélyes bedobásai után nekünk is nagy lehetőségeink adódtak. A 32. percben aztán Bátori Balázs rántotta le a tizenhatoson belül Mányi Domonkost. A játékvezető a büntetőpontra mutatott, majd pedig felmutatta a piros kártyát a vétkesnek. A 11-es pontra letett labda mögé Lakatos állt, aki higgadtan értékesítette a lehetőséget. A szünetre így ember és gólelőnnyel mehettünk.

A második játékrészben egy sokkal attraktívabb Tápiószecső jött ki, az emberhátrányuk ellenére alakítottak ki helyzeteket. A 57. percben aztán megkezdődött a rémálom. Czerman Márk gyönyörű találatával az emberhátrány ellenére egalizálni tudott a Tápiószecső. Látszott, hogy zavar van csapatunkban, hiszen a vendégek sorra alakították ki lehetőségeiket, sőt bő tíz perccel később át is vették a vezetést, miután ezúttal mi szabálytalankodtunk a tizenhatoson belül. Králik Balázs a megítélt tizenegyest értékesítette és csapata javára billentette a mérleg nyelvét. A ’Szecső tovább nyomott és egy beadás után Horváth Martin gyakorlatilag üres kapunk előtt hibázott. Mi is próbálkoztunk, sorra lövöldöztünk a vendég kapu felé, de az egyelne komoly lehetőség Szalkai előtt adódott, aki sajnos ezúttal nem találta góllövő cipőjét. Az eredmény maradt, így sajnos 2–1-es vereséget szenvedtünk a rangadón.

Pest megyei I. osztály

27. forduló

Nagykáta – Tápiószecső 1–2 (1–0)

Nagykáta, 200 néző. Vezette: Fromm G. (Ferenczi D., Szemerczki E.)
NAGYKÁTA SE: Rézsó P. 5 – Draskóczi P. 5 (Pethő L. 5, a szünetben), Dancsa M. 5, Balogh I. 5, Lovasi B. 5 – Szalkai P. 5, Kiss Á. 5 (Urbán R. 0, 73. p.), Komonyi Gy. 5, Mányi Zs. 5 (Horváth A. 0, 84. p.) – Mányi D. 5, Lakatos L. B. 5. Edző: Tóth Imre.
GÓL: Lakatos L. B. (11-esből), ill. Czerman M., Králik B. (11-esből).
SÁRGA LAP: Balogh I., Lakatos L. B., ill. Horváth M., Majzik B., Süli Sz., Nagy B.
KIÁLLÍTVA: Bátori B. a 32. percben (gólhelyzetben lévő ellenfelével szemben elkövetett szabálytalanságért).
TÓTH IMRE: – Az a csapat, amelyik 1–0-s vezetésről emberelőnyben nem tudja megnyerni a mérkőzését, az csupán egyet tehet, gratulál az ellenfelének.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya