Edzői értékelés a 2021/2022-es szezonról: Sárközi Szabolcs – U14

Véget ért az évad U14-es csapatunknál, így Sárközi Szabolcsot, csapatunk korosztályos edzőjét kértük meg, értékelje az elmúlt hónapokat.

2021 nyarán újra csatlakozhattam a Nagykáta Sportegyesülethez. A felnőtt csapat teendői mellett mindenképp szerettem volna maradni az utánpótlásképzésben is, ezért a vezetőktől újból az U14-es csapat trenírozását bízták rám, ám ezúttal már nem a megyei, hanem az országos bajnokságban szereplő gárdát.

Augusztus elején kezdtük a felkészülést a szezonra, ami a nyaralások és egyéb elfoglaltságok miatt sajnos elég hiányosra sikerült, de már ekkor kiderült, hogy egy technikailag és taktikailag jól felkészített csapatot vehettem át Lovasi Balázs kollégámtól. A gárda végül az iskola és a bajnokság kezdetésre állt össze a meglévő 18 fő plusz a 2 új igazolás (Fehér Kornél; Meszlényi Richárd) személyében.

Csapatunk MLSZ regionális U14-es bajnokság, Északi csoportjába kapott besorolást. Az őszi szezon remekült kezdtük, sokáig meggyőző játékkal veretlenek voltunk, ezután következtek a bajnokságban mieinkhez hasonló játékerőt képviselő csapatok, ezek a mérkőzések sajnos nem sikerültek és végül a jónak mondható 4. helyen végeztünk az őszi zárásnál.

Sokáig nem pihenhettünk, mert kezdődtek a szokásosnak mondható Pest megyei Futsla7vége sorozata, ahol a korosztályunknál az eggyel idősebb, U15-ös mezőnyben versenyeztünk. Az alapszakasz során sajnos egy vereség becsúszott, így ott csak 2. helyen végeztünk, ezzel a középház küzdelmeibe kerültünk ahol szinte lemásoltuk az alapszakaszt és egy vereséggel (többi győzelem) szintén a 2. helyen fejeztük be a téli futsal szezont. A fustalról elmondható, hogy végig kreatív, taktikus mérkőzéseket játszottunk kiváló teljesítményekkel. Házi gólkirályunk Bartucz Benjamin lett 31 találatot elérve a sorozatokban.

A tél második felében a futsallal párhuzamosan megkezdtük a felkészülést a nagypályás szezonra is, sajnos betegségek és egyéb indokok miatt a felkészülés és a bajnokság elején is létszámgondokkal küzdöttünk, ennek köszönhetően sajnos nem várt vereségek is becsúsztak. Az idő javulásával végül javult a csapatlétszám mind edzéseken mind mérkőzésen és a bajnokság végére jó játékot és formát mutatva végül 5. helyen zártuk a bajnokságot. Csapatunk játékáról elmondható volt, hogy labdakihozatalban és támadásépítésben nem láttam nálunk kreatívabb csapatot a bajnokságban, rengeteg szép támadást vezettünk nagyon sok lehetőségünk adódott, akár begyakorolt pontrúgásainkból, akár akcióból. Sajnos, amiben gyengébbek voltunk az a helyzetkihasználásunk, mondom úgy, hogy 26 mérkőzésen 165 gólt szereztünk, viszont kaptunk is 70-et, ami nagyon sok, de ez betudható fizikális hiányosságunknak, ami a másik nagy hátrányunk volt szezon során kevés párharcot nyertünk, ezekben mindenképpen fejlődnünk kell. Házi gólkirályunk nagypályán is Bartucz Benjamin lett 25 találattal, de ki kell emelni Tomori Dorián 22 gólját is a nála egy évvel idősebbek között.

Szeretnék még köszönetet mondani az edzőkollegáimnak az egész éves segítségért, illetve a szülőknek, akik egész évben támogatták a csapatot.

Kívánok mindenkinek jó pihenést a nyári szünetre, illetve sikeres felkészülést a következő szezonra!

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya