Évadértékelés a 2021/2022-es szezonról: Németh István szakmai vezető

Értékelő rovatunk záró fejezetében Németh István, a Nagykáta SE körzetközponti vezetője tekint vissza az elmúlt hónapokra.

A 2021-2022-es évad végéhez közeledve, az első Körzetközponti évünket is zárjuk hamarosan, mely, mint kiderült sok újdonságot, és feladatot hozott a mindennapjainkba, sőt kiemelt feladatokat is rejtegetett a számunkra. Ezúton emlékezik vissza szakmai vezetőnk, Németh István és operatív vezetőnk, Sárközi Szabolcs az elmúlt egy évre.

A tavaly nyári időszakban sok bizonytalansággal indult az évad, viszonylag lassan csordogáltak az információk a Körzetközponti feladatokról. Az augusztusi időszakban már dübörögtek az edzések korosztályos szinten, lezajlott a nyár utolsó tábora is. Megvoltak az első értekezletek, konferenciák, melyek után konkretizálódott szerepünk. Kiemelten gyümölcsöző megállapodást kötöttünk a Monor SE Tehetségközpontjával, aminek keretében Szabó Dominik, Pető Csaba és Bartucz Nátán is a kék-fehérekhez igazolt ezidőtájt.

Az iskolakezdéssel elindultak a szezonok valamennyi korosztályunknak. Kiemelt figyelmet kapott az egész évad során az U11-es korosztály, akik Régiós tornákon is részt vettek folyamatosan, nívós ellenfelekkel találkozva. Remekül startolt az U14-es csapat is a bajnokságokat tekintve. Az ősz során alapvetően valamennyi csapatunk egységes teljesítényt nyújtott, kiemelendő az U19-es társaság I. osztályba jutása Kelemen István vezetésével. A félév közepén megszerveztük a Forradalom Kupát, mely sok nagynevű csapat jelentkezését hozta, és kimondottan izgalmas találkozókat. Az ősz végén megtartottuk első szakmai napunkat, mely 25 fővel zajlott le, előadónk Bene Ferenc volt, aki a taktikai periodizációba vezetett bele minket.

A téli időszak alatt folyamatosan versenyeztetve voltak játékosaink a Futsal7vége versenysorozatában, sőt nívós tornákra jártak alsó szekciós csapataink, akik a YouthTalentCup-on mutathatták meg tudásukat az akadémiai szinthez képest. A folyamatos versenyzés mellett a tavaszi időszakra is elindult a felkészülés, az átállás. Szerencsére az időjárás a legtöbb időszakban kegyes volt, így edzéseink párhuzamosan zajlottak a Sport utcában, valamint a Városi Sportcsarnokban. A tél során a 2010-es korosztály újabb tehetsége, Kósa Iván is a Monori Tehetségközponthoz került, s a női vonalon is megvolt az első szintlépés, ugyanis Gödöny Brigitta szintén a kék-fehérekhez igazolt, ahol az U19-es bajnokságban gólokkal, a női második vonalban pedig viruóz játékával mutatta meg magát.

Az évad második részében megszerveztük második szakmai napunkat, ahol az ország egyik legjobb, leghitelesebb edzőjét, nevelőjét, Sisa Tibor tanárurat invitáltuk Nagykátára, hogy a motiváció témakörében bővítse tudásunkat. Az óriási volumenű eseménynek megyei szinten jó visszhangja volt. A tavasz során viszont egyfajta hullám jelent meg mind az edzéslátogatásban, mind pedig mérkőzésteljesítményben, szinte valamennyi korosztályunknál. U16-os csapatunk remekül kezdett, de a végére a szűk keretet megérezte a csapat, de kiemelendő Vidor Balázs és Dósa Ákos, aki odaadó és szenvedélyes játéka után több héten keresztül a felnőtt csapattal végezte az edzéseket. U14-es csapatunk kiegyenesedett a bajnokság végére, és az ötödik helyen zárt, U13-as csapatunk a Regionális bajnokság alsóházába került tavaszra, ám továbbra is nehezen pótolja korábbi tehetségeit. Alsó szekciós csapataink hol a Bozsik programban, hol a Régiós tornán, hol pedig utánpótlás tornákon vettek részt, gyakorlatilag végig futballozva a tavaszt. Kiemelkedő volt az U19-es leány és U19-es fiú csapatunk eredménylistája, akik ezüstéremel gazdagodtak a hosszúranyúló évad során!

Kiválasztó edzéseink 14 alkalommal zajlottak az évadban, továbbá kétszer tartottuk kétnapos körzetközponti tábort is, a létszámunk rendre változó volt, de igyekeztünk egységes kerettel dolgozni az edzéseken. Ezúton köszönjük Sülysápi Gyerekfoci, a Tápiószecső FC, a Tura VSK, az SK Galgahévíz. Illetőleg az évadban a PDSE Hévízgyörk, a Farmos SE, a Szentmártonkáta SE, a Tápióság KSK csapatainak, hogy játékosokat integráltak az edzéseinkre. Több alkalommal is megjelent körzeti válogatottunk Albertirsán, ahol a Cegléd, a Dabas körzeti csapatai, valamint a Monor kiemelt teheségközponti csapatai voltak az ellenfelek. A remekül összedolgozó klubok között erős, folyamatos a kapcsolattartás, a kommunikáció, mely véleményünk szerint elmozdíthatja a régiót egy intenzív fejlődési irányba.

Az évad során kiemelt kapcsolatunk – a Ferencvárosi TC – vonalát is próbáltuk folyamatosan fenntartani. Utánpótlásunk Európa Liga mérkőzéseken járt a Leverkulsen, illetve a Celtic ellen is. Tavasszal válogatott mérkőzésekre is eljutott klubunk, sőt a Ferencváros-Zalaegerszeg NB I-es bajnoki mérkőzést is megtekinthettük, ahogy a Magyar-Kupa döntőjén is népes nagykátai gyermeksereget utaztattunk fel.

A városi sportéletbe igyekeztünk egy új, empatikus programot kialakítani, létrehozni, melyben valamennyi gyermek megtalálja számításait. Óvodai szinten heti rendszerességgel tartottunk sportfoglalkozásokat, mozgásfejlesztő céllal. Iskolai szinten sportnapokat szerveztünk valamennyi évfolyam számára. Elmondható, hogy az emocionális elvekre épülő, sportrendezvényeink során az esetek 90%-ban örömmel, mindenféle kényszer nélkül sportoló – nem feltétlen futballozó – diákokat láttunk, mely talán jó irányba mozdítja a sporthoz való hozzáállását a fiataloknak. Több gyermek is ezekután kapcsolódott be egyesületünk mindennapjaiban. A jövőt illetően kiemelt célunk, hogy évente 10 alkalommal intézményi szinten találkozhassanak velünk a gyermekek, így kialakítva egy folyamatos monitorozást a lehetséges játékosokat illetően.

Azokon túl, hogy több játékosunk is nívósabb, a fejlődési ütemét jobban segítő helyre került, többen is próbajátékon vettek részt. Kimondottan nagy öröm volt, hogy a 2012-es Varga Balázs a Ferencváros több alkalommal is meginvitálta edzésre, Tomori Dorián is részt vett zöld-fehér együttes nyílt edzésein. Mészáros Veronika és Bojtos Zita szintén az ország legnépszerűbb csapatához kapott meghívást edzésre, míg Alföldi Tamara és Gödöny Henrietta a Keleti országrész népszerű csapatához, az NB I-es DVTK-hoz kapott meghívást foglalkozásokra.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya