Lezárult a 2022-es nyári táborok első hete

Június 20-án, hétfőn kezdődött el, egy hetes napközis sporttáborunk, melynek első turnusát rendeztük meg az iskolai szünet megkezdés után. A tábor résztvevői ajándék pólóval és sok-sok élménnyel gazdagodtak, no meg új barátokat szereztek.

A hét tematikájában a folyamatos mozgás volt központban, továbbá a sportág tágabb megismerése, illetve különféle játékokba való bekapcsolódás, megismerés. Kaptak a gyerekek minden napra valamiféle pontgyűjtő feladatot. Volt, ahol a csoportmunkában való együtt dolgozást akartuk elősegíteni, karikatúrákból álló kvízt készítettünk számukra, de a rengeteg verseny mellett sem tudunk elmenni szó nélkül.

Csütörtökön házi olimpiát rendeztünk, ahol hol hagyományos, hol vicces formában, de összemérhették tudásukat - no meg erejüket - a gyerkőcök saját korosztályaikban. 

Egyedülálló módon eddig összevontunk két helyi tábort, ezzel is segítve, építve az együtt dolgozást, a közös munkát.

Vendégeink között szerepelt Lipták Zoltán, a 2020-as EB (mely 2021-re lett halasztva) hazai reklámarca, aki közvetlen, odaadó személyiségével még több rajongót gyűjtött nem csak a foci, de a freestyle nirányába is.

Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy táborunk zökkenőmentes lefolyásához elengedhetetlen segítségeket kaptunk, melyeket ezúton köszönünk! 

A hét folyamán készült képeket galériába rendezve IDE kattintva érhetik el.

Második turnusa a nyári táborunknak július 25 és 29. között lesz, ahova még lehet jelentkezni, melynek feltétele az alábbi ürlap kitöltése: https://forms.gle/fU1K3xjTwzkTtN2AA

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya