NB II: Csapataink győzelemmel búcsúztatták az őszi szezont

A záró fordulóra került sor a hétvégén az NB II-es bajnokságban, ahol a Kőbányai ISE csapatait láttuk vendégül. Kettős győzelemre került sor, ám örömünk nem lehetett felhőtlen, hiszen mind a két vendég gárda létszámhiányosan állt ki.

U17

Jól kezdtük a mértkőzést, a kapujához szögeztük az ellenfelet, és egymás után alakítottuk a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, azokat azonban sorra ki is hagyta a csapat. Az óriási fölényünket nem sikerült gólra váltani, így a szünetben 0–0 vonultak be a csapatok.
A második játékrészben úgy folytatódott, ahogy az első abbamaradt, majd nem sokkal a kezdés után a vendégcsapat váratlanul megszerezte a vezetést. Néhány perces kapkodás után tizenheteseink megnyugodtak és végre Vadkerti Viktor a számtalan elrontott helyzete után a kapuba talált. 1-1. Néhány perccel később a vendégek csatára ismét talált egy gólt, de szerencsére ezt sikerült Viktor révén gyorsan egalizálni. Labdarúgóink nagy erőket mozgósítottak, hogy szépen zárja a bajnoki szezont, és az erőfeszítésünket a 88. percben siker koronázta, Blága Attila megszerezte a harmadik gólunkat, amit Schmikl Norbi a 90. percben megtoldott egyel, így a vége 4–2 ide. A csapat a 7. helyen várja a tavaszi folytatást.

Nagykáta SE – KISE 4-2 (0-0)

Nagykáta, 20 néző. Vezette: Balogh II Zoltán. (From G., Kara P.)
NAGYKÁTA: Sajó M. 6 – Molnár K .6, Skultéti 6, Bodor B. 6, Újvári D. 6 - Kosztolányi B. 6. Tóth K., 6 (Rafael L.0) , Vadkerti V. 6, Schmikl N. 7., – Kecskés B. 5 (Blága A. 7), Földvári B. 6 (Szabó M. 0 ). Edző: Hegedűs József.
GÓL: Vadkerti V. (2), Blága A., Schmikl N.
HEGEDŰS JÓZSEF:– Saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, ennyi helyzetet nem lehet kihagyni! A második félidőben kétszer is menni kellett az eredmény után, de a csapat becsületére válik, hogy végig győzni akart, ami a végén meg is lett, amihez gratulálok. A tanuló félév megvolt, jobb-rosszabb eredményekkel. Most már ismerjük az ellenfeleket, egy jó felkészüléssel a tavasz még szebb lehet. Köszönöm minden játékosomnak a szezonban nyújtott munkát!

U21

Az U21 kettős emberelőnyben kezdte meg a találkozót ami meg is adta az összecsapás hangulatát.
Az emberfórt az elejétől fogva kihasználtuk, sok passzal, földön tartott labdákkal, szélre kitett akciókkal, átlövésekkel. A szünetre már hét gólos volt előnyünk és annak tudatában mentünk pihenni az öltözőbe, hogy mind három cserejátékosunk beáll, és bizonyítási lehetőséget kap. Ekkor azonban a játékvezető jelezte, hogy ellenfelünk létszáma sérülések miatt a megengedett hét fő alá csökkent, így a találkozó félbeszakadt. A találkozó három pontját minden bizonnyal a pályán elért 7–0-s eredménnyel írja majd jóvá számunkra az MLSZ Versenybizottsága. Mindenesetre, reálisan nézve, ha ezt a három pontot is hozzászámoljuk őszi teljesítményünkhöz, akkor egy igen parádés szezont futott újonc csapatunk.

Nagykáta SE – Kőbányai Ifjúsági SE 7-0-ás állásnál a 46. percben félbeszakadt

Nagykáta, 30 néző. Vezette: Fromm G. (Kara P., Balogh II Z.)
NAGYKÁTA: Angalét M. 0- Tari O. 6, Czira B. 6, Dombai G. 6, Szekeres B. 6 - Molnár L. 6, Mózes D. 6, Pap R. 6, Pető D. 7- Rárics N. 5, Papp O. 5 Edző: Kiss Krisztián.
GÓL: Pető D. (2), Mózes D., Pap R., Molnár L., Szekeres B., Czira B.
SÁRGA LAP: Czira B.
KISS KRISZTIÁN:– Ennek a mérkőzésnek szakmai értéke nem volt, így inkább kicsit az egész szezonunkról beszélnék kicsit összefoglalva. Nagy várakozásokkal tekintettünk a bajnokság elé. Kíváncsiak voltunk mire lesz elég a tudásunk, talán picit féltünk is. Pár forduló után azonban rájöttünk, hogy nem vagyunk kevesebbek, mint a többi csapat. Persze voltak rosszabbul sikerült meccseink is, de ez benne van. Ellenben voltak olyan sikereink, amelyek óriási bravúrokkal értek fel. Taktikai téren, és fegyelmezettségben nagyon sokat léptünk előre. A tavasz viszont biztos vagyok benne, hogy sokkal nehezebb lesz számunkra. A vezetőségnek köszönöm az egész évre való segítséget. És azoknak, akik egy meccsünkről sem hiányoztak Palkó Laci, Gallai Csabi, Tari Béla és Szekeres Misi külön köszönetet mondok. Mindenkinek jó pihenést a téli szünetre. Gratulálok csapatomnak.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya