U19: nagy csatában múltuk felül a Zsámbokot

Március 23-án, szombaton hazai pályán fogadtuk a Zsámbok ifjúsági alakulatát. Nehéz mérkőzésen, (volt, hogy két góllal is vezetett az ellenfél), nagy csatában végül 3–2-re felülmúltuk a narancs-feketéket. Ezzel sikerrel a csapat továbbra is száz százalékos a bajnokságban.

Pest megyei U19-es bajnokság, Keleti csoport

13. forduló

Nagykáta – Zsámbok 3–2 (2–2)

Nagykáta, 20 néző. Vezette: Dankó A. (Gyikó T.)
NAGYKÁTA SE: Lendvai L. 5 – Fodor M. 5, Makádi M. 5, Halászi Á. 5, Beregszászi R. 5 (Tóth A. 6, a szünetben) – Utasi B. 6, Hriczu B. 5 (Balogh Z. 0, 87. p.), Nagy B. 7 (Werner M. 0, 88. p.), Sipos R. 5 (Juhász G. 5, a szünetben) – Varga K. 5 (Lesti M. 5, a szünetben), Pesti Sz. 5. Edző: Györe László.
GÓL: Nagy B., Tóth A., Utasi B., ill. Danyi A. (2).
SÁRGA LAP: Makádi M., ill. Németh A., Máté I.
GYÖRE LÁSZLÓ: – A mérkőzés előtti megbeszélésen figyelmeztettem a csapatot, hogy az ellenfelünk egész jó kis csapat. Az előző mérkőzésen idegenben verték a Turát. Az intelem nem sokat ért, a tizedik percben már 2–0-ra vezetett a Zsámbok. A védelmünk nem úgy működött, ahogy szerettem volna. A félidő közepe felé kezdtük az játszani, amit kértem, helyzetig eljutottunk, gól azonban csak az utolsó hét percben sikerült. A félidőben 2–2 volt az állás. A szünetben megbeszéltük a hibáinkat. A második játékrészben helyzete nem volt a Zsámboknak, mi pedig rúgtunk egyet, így megnyertük a mérkőzést. Az összecsapás tanúsága az volt, hogy első perctől kezdve koncentrálnunk kell, vagy mehetünk az eredmény után. A célunk megnyerni a bajnokságot.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya