Megvannak március legjobbjai

Lezárult egy újabb hónap, megvan március hónap legjobb játékosainak névsora.

Az idei esztendőtől minden hónap elején jutalmazásra kerülnek utánpótlás csapatainkból az előző időszak legjobb futballistái. A díjazottak mellett maguk érintett edzők teszik le voksukat, döntéseiket pedig néhány gondolatban meg is indokolják honlapunkon. A Nagykáta Sportegyesület labdarúgó szakosztálya szerette volna jutalmazni hónapról-hónapra azon focistapalántáit, akik sokat tesznek saját teljesítményük növeléséért, példamutató magatartásukkal húzóemberei korosztályos csapatuknak. A 2019-es esztendő harmadik hónapjában tíz játékos lett kiemelve.

Március hónap legjobbjai:

ovis előkészítő: Tankó Dominik
TARR GERGELY: – Végtelenül figyelmes és fegyelmezett, aki az apró részletekre is maximálisan figyel és igyekszik mindent megtanulni és elsajátítani, amit csak hall és lát edzéseken. Ebből kifolyólag nagyon sokat fejlődött már a kezdetek óta és hétről-hétre bátrabban, ügyesebben mozog. Minden edzésbe és feladatba nagy élvezettel veti bele magát, így igazán egyszerű vele dolgozni.

U7: Szántai Ákos
U9: Göblyös Benedek
LAKATOS BALÁZS: – Ákos edzéslátogatottsága és az edzésen nyújtott kiváló teljesítményéért lett kiválasztva, míg Benedekre a tornákon és az edzéseken nyújtott jó teljesítményéért esett a választásom.

U11: Kovács Botond, Szentgyörgyi Kornél
LOVASI BALÁZS: – Ezúttal is két labdarúgóra esett a választásom. Kornél hatalmas területet képes bejátszani, nagyon jól bírja a terhelést, mindenhova képes odaérni és fel is vállalja a párharcot, attól független, hogy a külseje nem ezt árulja el róla. Nagy százalékban jó döntést hoz, de ha nem sikerül valami, azonnal visszatámad és kompenzál, javítja a hibáját. Botond alig hiányzik az edzésekről, nagyon sokoldalú játékos,mindkét lábát jól használja, a pálya bármely részén tudom alkalmazni, így ezáltal nagyon könnyedén érti meg, azt amit kérek tőle. Néha túlizgul bizonyos szituációkat, köztük a gól szerzés lehetőségénél is, így ott van javítani való.

U13: Vidor Balázs
HEGEDŰS JÓZSEF: – Száz százalékos edzéslátogatása, gólerős játéka, továbbá két korosztályban is jól teljesít!

U14: Lengyel Dávid
SÁRKÖZI SZABOLCS: – Dávid 100%-os edzés látogatottsága, példamutató magatartása és nem utolsó sorban a mérkőzéseken nyújtott kiegyensúlyozottan jó teljesítménye miatt érdemelte ki a március legjobbja díjat.

U16: Bublos Olivér, Kristóf Gergely József
KEMECSI LÁSZLÓ: –  Ezúttal két választottam lett. Olivér kényszerből lett kapus a bajnokság elején. Ő hatalmas fejlődésen ment keresztül. Óriási kedvvel és lelkiismerettel végzi a munkáját napról napra az edzéseken. Gergely 99%-os edzéslátogatottság és több gól is fűződik a nevéhez ebben a hónapban. Igaz, hogy teljesítménye ingadozó volt, de remélem, ezzel a díjjal nagyobb önbizalomra tesz szert.

Női: Torma Evelin
TARR GERGELY: – Nagyon nagy akarat és küzdőszellem dolgozik benne, kevés játékosom egyike, aki az első perctől az utolsóig képes hajtani magát és robotolni, csúszni-mászni a csapatért. Példaértékű hozzáállása követendő lenne a többiek számára is, így ebben a hónapban nem is volt kérdés, hogy ki érdemli meg ezt a díjat.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya