Megye I.: az utolsó felvonás következik

Az előttünk álló hétvégén kerül sor a Pest megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó-bajnokság záró, 30. fordulójára. Az utolsó megmérettetésen Szentendre legjobbjai látogatnak Nagykátára. A tét egyik fél számára sem elenyésző. Mi az ezüstéremre, míg a Szentendre a biztos bennmaradásra hajt. 

A papírforma és a tabellán elfoglalt helyezések alapján azt kellene, hogy mondjuk, hogy sima ’kátai győzelem születik, ám okulva abból, hogy a tavasszal több nyerhető mérkőzésen is elbuktunk, illetve, hogy a Szentendre számára gyakorlatilag a lét a tét, nem lehet megjósolni mi lesz az eredmény a 90 perc letelte után. Az ősszel Szentendrén mondhatni sima, 3–1-es nagykátai győzelem született. Akkor Horváth László, Mányi Domonkos és Zsombor volt eredményes. Kiegyeznénk most is az akkori eredménnyel.

És akkor a latolgatás, hogy lehetünk ezüst, vagy bronzérmesek… Jelen pillanatban a tabella harmadik helyén állunk, azonos pontszámmal (49) a Törtellel. Azonos a pontunk, a győzelmeink száma, a gólkülönbségünk is, mindössze 3 lőtt góllal jobban állnak nálunk! Amennyiben megnyerjük a mérkőzést, akkor már biztosan a dobogón zárjuk a szezont, ugyanis a minket üldöző Gödöllő és Vecsés egy-egy egységgel van lemaradva. Már csak az a kérdés, hogy a 2. vagy a 3. helyen. Ha a Törtel nyer, és mi is begyűjtjük a három pontot, abban az esetben tudjuk megelőzni a Törtelt, ha ők rontják gólkülönbségüket, illetve ha ők kis különbségű, míg mi nagy különbségű győzelmet aratunk. Akkor is másodikok vagyunk, ha mi győzünk, de a Törtel vereséget szenved. Amennyiben vereséget szenvedünk, minden közvetlen riválisainkon múlik... 

A Szentendre is egy lapra feltéve fog rohamozni, ugyanis egy esetleges botlás "megye-egyes" búcsúját eredményezni.

Azaz, szurkoljuk ki a győzelmet, s akkor mindenképpen dobogón végez utánpótlás csapatainkhoz hasonlóan a felnőtt együttesünk is a 2018/2019-es évadban.

Pest megyei I. osztály

Nagykáta SE – Szentendre VSE

Nagykáta, 2019. június 2., vasárnap, 17.00
Játékvezetők: Debreczeni K. (Darók A., Hovanecz M. L.)

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya