Megye I.: fontos információk a 2019/2020-as idényről

Alig ért véget a Pest megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2018/2019-es pontvadászata, pár hét pihenés után hamarosan el is kezdi felnőttcsapatunk a felkészülést a 2019/2020-as szezonra. Ennek apropóján nézzük át, hogy mit kell tudni a következő bajnokságról. 

Tóth Imre és alakulata július 8-án kezdi meg az alapozást az új idényre. A 6 hetes felkészülési programban heti 3 tréning és 6-7 edzőmérkőzés, illetve torna fog szerepelni.

Az új szezonban továbbra is 16 csapat fog szerepelni a Pest megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, ezek közül 3 „újonc” gárda lesz. A megyei második vonalból a két csoport bajnoka (Észak, Dél), illetve az osztályozón győztes formált jogot a „megye-egyben” való indulásra. Ez a három csapat a Kisnémedi MSE, a Törökbálinti TC, valamint a Veresegyház VSK. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy három csapat távozott a megyei első osztályból. A Dabas-Gyón aranyérmesként az NB III-as bajnokságban folytatja, míg a Felsőpakony KSE és a Tápiószecső FC a versenykiírás értelmében kiesett az osztályból.

A mezőny összetétele azonban még egyáltalán nem fix, biztosat csak a nevezések lezárása után, július közepén fogunk tudni, ugyanis felmerülhet olyan eset is, hogy annak ellenére, hogy egy adott csapat jogot formált a megyei I. osztályra, mégsem tudja vállalni azt, vagy egyéb okok miatt nem vehet részt a sorozatban. Az esetleges feltöltésről az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenybizottsága fog dönteni a hatályban lévő Labdarúgás Versenyszabályzatának ide vágó passzusai szerint.

A 2019/2020-as futballidény a korábbi évekhez hasonlóan augusztus elején rajtol, amikor is a Magyar Kupa Pest megyei ágának küzdelmei startolnak el. A bajnokság őszi szezonja augusztus 17-én kezdődik, és november 24-én fejeződik be. A tavaszi etap végeztével, a 30 forduló után ismét a bajnok formál jogot, hogy osztályozó útján kiharcolja az NB III-as tagságot, míg az utolsó két helyezett búcsúzik a „megye-egyes” bajnokságtól. Természetesen itt is változhat a távozók létszáma a magasabb osztályból való kiesések miatt, ami tolja maga előtt a megyei csapatokat is. Az átigazolási szezon július 1-én kezdődik és egészen augusztus 31-ig fog tartani.

A szakmai stáb és a vezetőség folyamatosan dolgozik a keret kialakításán, megerősítésén. Hamarosan kialakul az edzőmérkőzések pontos menetrendje is, amiről természetesen szintén beszámolunk.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya