Női: pontosan rajtoltunk Törökbálinton

Szeptember 22-én, vasárnap délután női csapatunk Törökbálintra utazott, hogy lejátssza szezonbeli első bajnoki mérkőzését. Nos, a csapat kicsit foghíjas volt, de így is 1 ponttal lett gazdagabb a Tarr-csapat.

II. osztályú női 3/4 pályás bajnokság, Déli csoport

1. forduló

Törökbálint LASE – Nagykáta SE 0–0 (0–0)

Törökbálint, 20 néző. Vezette: Tóth I. K.
TÖRÖKBÁLINT LASE: Bálint J. – Güttler E., Kovács Z., Hajós O., Daróczi R., Halász R., Fülöp K., Tóth V., Tóth F. Cserék: Keskeny T., Szabó B., Payer M., Payer A. Edző: Szoboszlai István és Haraszti Zoltán.
NAGYKÁTA SE:Darula R. – Gábor G., Balogh Sz., Fegyverneki K., Göblyös F., Torma E., Szabó A., Eperjesi Zs., Molnár D. Edző: Tarr Gergely.
TARR GERGELY: – Sajnálom, hogy ismételten csere nélkül kellett megérkeznünk a bajnoki nyitányra, már már minden hétvégés ez a probléma, így az igen fontos találkozóknak már hátrányból tudunk csak neki futni. Nem játszottunk jó mérkőzést, több van a csapatban még így is, így nem lehetek elégedett, hiszen érzésem szerint kettő pontot hagytunk sajnos Törökbálinton. Pozitív, hogy végre kapott gól nélkül tudtunk lehozni egy mérkőzést, valamint azok hozzáállása, akikre hétről hétre számíthatok ezekben a nehéz helyzetekben is, viszont mást sajnos nem tudok kiemelni ebből a találkozóból. Remélem a következő meccsünkön győzelmet ünnepelhetünk.

 

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya