Változik a szakmai stáb összetétele

Május 8-án, pénteken délután tartotta időszerű vezetőségi gyűlését a Nagykáta Sportegyesület labdarúgó szakosztálya. Több igen fontos napirendi pont is megvitatásra került, egyebek mellett az edzések újraindítása vagy a vírushelyzet hatásainak kiírtékelése is, ám személyi jellegű kérdésekben is döntött a grémium.

A szakmai stáb évek óta stabil, megbízható és igen eredményes szakemberekből áll Nagykátán, ám most elérkezettnek látta az időt az egyesület vezetése, hogy picit frissítse azt, alakítson rajta. Döntés született róla, hogy két-két érkező és távozó szakemberrel módosul a szakmai stáb összetétele.

Először ejtsünk szót távozóinkról.

Kemecsi László 2016 januárja óta erősítette edzői stábunkat, előbb az U19-es, majd a serdülő csapat trénere lett. Sok szép sikert ért el a 2004-es korosztályunkkal, többek között a 2017/2018-as szezonban az országos II. osztályú U14-es bajnokság, Közép-keleti csoportjában lett ezüstérmes, míg a 2018/2019-es évadban a Pest megyei I. osztályú U16-os bajnokságot nyerte meg Laci és a csapat. Ezt megspékelték a Pest megyei Bajnokok Tornájának diadalával is. A 2019/2020-as befejezetté nyilvánított szezonjában az országos III. osztályú U17-es bajnokság, Közép-keleti csoportjában 5. helyen zárt a csapat.

A másik távozónk Tóth Imre, a felnőtt csapat irányítója, aki ugyancsak 2016 januárjában tette át székhelyét Nagykátára. Az eltelt 4 évben a kiesést elkerülő csapatunkból élgárdát alakított ki. A 2017/2018-as évadban a negyedik, míg a 2018/2019-es kiírásban már sikerült a dobogó is, a harmadik helyen zárt a felnőtt csapat a Pest megyei I. osztályú bajnokságban. A mostani, félbeszakadt szezonban a 4. helyen állt a gárda.

 

Az érkezőkről néhány szóban.

Fényes Nándor, felnőtt együttesünk hálóőre nem számít teljesen új „igazolásnak”, ugyanis a tavaszi szezon megkezdésekor már Hegedűs József U14-es alakulatánál segédkezett, ám az új évadtól teljes erőbedobással a nagykátai csapatra koncentrál. Edzői tapasztalatait a jászberényi Tehetség SE-nél kezdte meg, ahol igen pozitív képet alakított ki magáról, hozzáállásáról, szakmai alázatáról.

Amint azt fentebb írtuk a felnőtt csapat éléről távozik Tóth Imre. 

Az utódot házon belül sikerült megtalálni, hiszen az U19-es csapat trénere, Györe László lett a befutó. Az új vezetőedző munkáját segédedzőként az egykori élvonalbeli hálóőr, Rácz Róbert fogja segíteni, aki egyben a kapusok felkészítéséért is felelni fog.

Ezúton köszönjük távozó edzőink eddigi odaadó, áldozatos munkáját, jövőbeni pályájukhoz, életükhöz további sok sikert kívánunk, míg az érkező szakembereknek nagykátai sikerekben és pozitív élményekben gazdag időszakot kívánunk!

 
 

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya