U15: karnyújtásnyira a futsalbajnokság aranyérmétől

Február 24-én, szerda kora este Fényes Nándor alakulata a 7. fordulóból elhalasztott Zsámboki SE elleni U15-ös futsalbajnoki mérkőzését pótolta hazai környezetben, a városi sportcsarnokban.

Szarvas Nándiék játéka ezúttal nem volt az igazi, de így is sikerült begyűjteni a győzelmet és az azzal járó három pontot. Ez a győzelem azt is jelenti, hogy az utolsó fordulóban, ahol éppen újra a Zsámbokkal találkozik csapatunk, s egy esetleges vereséggel is szinte már csak matematikailag bukhatják el fiaink a bajnoki címet!

9. Pest Megyei U15-ös Futsal7vége, II. osztály, Keleti csoport

7. forduló

Nagykáta SE – Zsámboki SE 9–5
GÓL:
Szarvas N. (6), Vidor B. (2), Németh B., ill. Bagó N. (3), Kmetyó Á., Szabó Cs.

FÉNYES NÁNDOR: – Elhittük, hogy a tabellán utolsó helyen lévő ellenfelünkkel szemben elég lesz a mezeket felküldeni a pályára. A mérkőzés elején jött is a hidegzuhany, kétszer is vezetett ellenfelünk, majd el kezdtünk kapkodni és rohanni az eredmény után, egy időkéréssel és a sorok rendezésével bele kellett nyúlni a mérkőzésbe. A második félidőre megnyugodott a csapat és az egyéni kvalitásoknak köszönhetően megnyertük a találkozót. Köszönjük Solti Ádám u14-es kapusunknak, hogy védéseivel segítette a csapatot ugyanis a délelőtt folyamán meg úgy nézett ki, hogy nem lesz kapusunk.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya