Szombaton indul a 2021/2022-es idény

Augusztus 14-én, szombaton délután elrajtól a Pest megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó-bajnokság. Az 1. fordulóban hazai környezetben lépünk pályára, ellenfelünk pedig a VSK Tököl együttese lesz!

Az új szezonnak – amint arról korábban már beszámoltunk róla – új edzővel vágunk neki. A kispadot Sárközi Szabolcs foglalta el, s nem titkolt célja, hogy idén is az élmezőnyhöz tartozzon a gárda!

Az átigazolási időszakban voltak érkezőink (Barta Barnabás, Csaba Dénes, Lakatos Balázs, Tóth Benjamin, Papp Zoltán Patrik, Sárközi Szabolcs), és távozóink (Fehér Attila, Hajnal Dénes, Kovács Gábor, Kubó Gábor, Németh Norbert) is egyaránt. 

A bajnoki menetelésben első ellenfelünk a tavalyi évad 13. helyezett gárdája, a VSK Tököl lesz! Ők sem tétlenkedtek az átigazolási szezon alatt. Távozott az együttestől Botlik Dániel, Boznánszky Gábor, Frank Tamás, Fekete Gábor, Szemán Lajos, Szirtesi Attila, valamint Sztraka Kristóf is. Érkezők is voltak Mészáros Attila együttesénél Bödő Dominic, Csizmadia Tamás, Sipos Roland, valamint Szabó Zsombor személyében.

A keretek összeálltak, a feladat adott! A hétvégén útjára indul a Pest megyei labdarúgó-szezon is!

Megkérdeztük felnőtt együttesünk trénerét, Sárközi Szabolcsot, hogyan sikerült a nyári felkészülés, illetve, hogy mit vár a szezonrajttól: – Ezen a nyáron egy rövid, négy hetes felkészülésen vettek részt a fiúk. Az edzéslátogatottság rendben volt, mindig jó létszámmal tudtunk foglalkozásokat tartani. A kisebb sérülések és nyaralások ellenére is úgy érzem mindenki elvégezte azt az munkát, amire szüksége van ahhoz, hogy megfelelő állapotban várja a hétvégi bajnoki rajtot. Edzőmérkőzéseink remekül szolgálták a felkészülésünket, különböző stílusú csapatok ellen tudtuk tökéletesíteni saját játékunkat. Úgy érzem az új igazolásokkal megfelelően sikerült megerősíteni a csapatot. Az ifjúsági csapatból felkerült játékosok pedig már most bizonyítják, hogy lehet rájuk számítani a jövőben. Összegégében jó felkészülésen vagyunk túl és már nagyon várjuk a hétvégi Tököl elleni bajnoki rajtot.

Pest megyei I. osztály

1. forduló

Nagykáta SE – VSK Tököl

Nagykáta, 2021. augusztus 14., szombat, 17.00
Játékvezetők: Dévényi B. (Bíró Zs., Bíró R.)

Az aktuális járványügyi intézkedések értelmében sportrendezvényeken továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt a rendezvényen!

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya