Jelentkezik a Tippmester

Ígéretünkhöz híven a KELETI KILÁ(TO)TÓ játékunkhoz minden héten segítséget is próbálunk nyújtani. A Tippmester sorra veszi a mérkőzéseket és esélyt latolgat. Számszerű tippet nem ad, de mérkőzés lehetséges kimeneteléhez nyűjt egy kis segítséget.

A Pest megyei II. osztály, Keleti csoport 21. fordulójának mérkőzései:

UFC Gyömrő – Kóka KSK (szombat, 16:00)

A Gyömrő jelenleg nincs jó formában. Nagy különbséggel kapott ki legutóbb Sülysápon és Molnár Tamás játékos edző megkapta ötödik sárga lapját is, tehát nem játszhat. A Kóka tavasszal még nyeretlen és az előző fordulóban is csak döntetlen ért el a Zsámbok ellen, méghozzá úgy, hogy 15 percig kettős emberelőnyben játszhatott. 
TIPP: Hazai győzelem. 

Abony KID FC – Albertirsa SE (szombat, 16:00)

Igazi kiesési rangadó. A 13. helyezett fogadja a 14. pozícióban lévőt. Az Abony tavasszal egy győzelem mellet három vereséget számlálhat, legutóbb hiába vezetett már korán Törtelen, nagyarányú vereséget szenvedett. Az Albertirsa számára még rosszabbul indult a tavasz, hiszen még pontot sem szereztek ötből öt vereség a mérlegük Petró Zoltán tanítványainak. Az előző fordulóban hazai pályán a Dánytól is vereséget szenvedtek. Bármelyik csapat nyer, az megindulhat felfelé, a vesztesre viszont nagyon nehéz meccsek várnak még a tavasz során.
TIPP: Vendég győzelem.

Zsámboki SE – Ecser SE (vasárnap, 16:00)

A tabella alapján két közel azonos tudású csapat találkozik, hiszen a 10. fogadja a 9-et. A Zsámbok már 4 mérkőzés óta veretlen, tavasszal csak Tápiószelén kapott ki. Pontot szereztek Kókán úgy, hogy a találkozó hajrájában kettős emberhátrányban kellett játszaniuk. A két eltiltott játékos Farkas Viktor és Lőrincz Adrián nagyon fog hiányozni a Zsámboknak. Az Ecser az élcsapat Tápiógyörgyétől csent el egy pontot hazai pályán, de két fordulóval ezelőtt Nagykátán vendégeskedtek és mindenki láthatta, hogy Földváry Attila csapata kulturált futballt játszik.
TIPP: Vendég győzelem.

Szentmártonkáta SE – Törteli KSK (vasárnap, 16:00)

Az utolsó fogadja a hatodik helyezetett. Ősszel a Törtel 12-0-ra verte a ’Mártonkátát és most sem fog valószínűleg gondot okozni a győzelem.
TIPP: Vendég győzelem.

Aranyszarvas SE (Tápiószentmárton) – Tápiószele SE (vasárnap, 16:00)

Érdekes mérkőzés elé nézünk. A ’Szentmárton még veretlen tavasszal és utolsó két mérkőzését megnyerte. Biztos, hogy fűti a hazai csapatot a visszavágás, mert ősszel nagyon fájó vereséget szenvedtek Tápiószelén, amikor is nem kevesebb, mint hét góllal kaptak ki 8-1-re. A Tápiószele is jól kezdte a tavaszt (négy győzelem, egy döntetlen), de biztos a Dány ellen nem egy ponttal számoltak, amikor csak 1-1-es döntetlenre futotta az erejükből. Tóth Imre a ’Szele mestere tápiószentmártoni lakos, tehát neki duplán is fontos a találkozó.
TIPP: Vendég győzelem.

Tápiógyörgye KSK – Péteri KSK (vasárnap, 16:00)

A hazai csapat igaz, hogy dobogós helyen van, de tavasszal döcög a szekerük. Hiába veretlenek a megszerezhető 15 pontból mindössze 8-at szereztek meg Viola Kálmán legényei. Ősszel a Péteri hazai pályán megverte mostani ellenlábasát és noha tavasszal még csak egyetlen győzelmet jegyeztek a vendégek, ezen a mérkőzésen meglepetésre is számíthatunk.
TIPP: Döntetlen.

Dány KSK – Sülysáp KSK (vasárnap, 16:00)

A Dány remekül szerepel tavasszal. Az új szezonnak régi-új edzővel, Szabados Györggyel futottak neki a hazaiak és az öt meccsen szerzett nyolc pont mindenféleképpen dicséretes, különösen úgy, hogy egész ősszel összesen hetet szereztek. A Sülysáp tavasszal nagyon rapszodikus. Nagyarányú vereség Nagykátán, majd kiütéses győzelem hazai pályán a Gyömrő ellen. Ősszel 9-1-re verte a Dányt a ’sülyi alakulat, de most valószínűleg szorosabb lesz.
TIPP: Döntetlen.

Nos, a Tippmester, így látja az esélyeket. És ön? Játsszon velünk! A tippjeiket, amiknek számszerűen kell megadni szombaton déli 12:00 óráig várjuk a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre.

Jó játékot, KELETI KILÁ(TO)TÓ-ra fel!

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya