Megye I.: 5–3-as vereség a Felsőpakony ellen

November 13-án, szombaton délután felnőtt együttesünk utolsó mérkőzését játszotta pályaválasztóként a 2021/2022-es évad őszi idényében. Az ellenfél a Felsőpakonyi KSE gárdája volt, akik ellen 5–3-as vereséget szenvedtünk.

Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk, ugyanis több alapemberére sem számíthatott Sárközi Szabolcs. Szalkai és Nagy eltiltás, Erdélyi munkahelyi elfoglaltság miatt volt kénytelen kihagyni a derbit. A találkozó aztán rémálom szerűen kezdődött. Már az első percben hátrányba kerültünk, ami a 8. percben már két gólos volt. Nem hogy szépíteni nem tudtunk, az ellenfél a félidei szünetre már 3–0-s előnnyel mehetett.

A második játékrészben Domonyi két találatával visszajöttünk a meccsbe, de nem sokáig örülhettünk, mert a alig három percre a második gólunkra tizenegyeshez jutottak a vendégek, amivel élni is tudtak. Újra két gólos volt a ’pakonyi előny. A hajrában még egy találatot szerzett a kék-sárga egylet, ezzel már öt állt az eredményjelzőn a nevük mellett. A 90. percben Mányi Domonkos is betalált még, de ez már csak szépségtapasz volt a mérkőzésen számunkra. A vége 5–3-as vendég győzelem.

Az utolsó fordulóban a bajnoki címvédő Vecséshez látogatunk, ahol reményeink szerint pontokkal tudjuk elbúcsúztatni a 2021-es esztendőt.

Pest megyei I. osztály

14. forduló

Nagykáta SE-Ulviczky Kft. – Felsőpakonyi KSE 3–5 (0–3)

Tápióság, 100 néző. Vezette: Kovács B. /8/ (Bíró R., Krózser A. J.)
NAGYKÁTA SE-ULVICZKY KFT.: Barta B. 4 – Papp P. 4 (Csaba D. 5, 35. p.), Nemes B. 4, Domonyi R. 6, Patócs G.  4– Kosztolányi B. 4 (Kiss B. 5, 35. p.), Tóth B. 4, Mányi B. 4 (Sárközi Sz. 4, 35. p.), Mányi Zs. 4 – Mányi D. 5, Gulyás B. 5.Játékos-edző: Sárközi Szabolcs.
FELSŐPAKONYI KSE: Simon B. – Hegyes P., Horváth D. (Lőrincz B. 73. p.), Soóky R. – Bálint O., Veres Zs., Szabó Á., Béres K. (Nagy Sz. 85. p.), Nagy T. – Matyi M. (Veibl V. 79. p.), Kmetyó K.Edző: Megyesi László.
GÓL: Domonyi R. (2), Mányi D., ill. Bálint O. (2), Matyi M., Nagy T., Hegyes P. (11-esből).
SÁRGA LAP: Nemes B., ill. Horváth D., Veres Zs., Simon B., Hegyes P.
SÁRKÖZI SZABOLCS: – Amit terveztünk, rögtön az első percben felborult. Gyakorlatilag húsz perc alatt eldőlt a mérkőzés sorsa. A második játékrészben visszajöttünk a meccsbe, de aztán újabb hibákat vétettünk, így nem maradhatott más, mint a vereség. Gratulálok a Felsőpakony győzelméhez. Készülünk az utolsó, Vecsés elleni derbire.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya