U15 leány: az ötödik helyen zártuk az I. Női Nagykátai Karácsony Kupát

December 22-én, szerdán első alkalommal rendezett klubunk utánpótlás leány tornát. A hat csapatos torna során két hármas csoport lett kialakítva, melyből keresztbe játszással eldőlt, hogy mely csapatok viaskodnak a dobogós helyekért, valamint kik fognak a 4-5-6. helyért küzdeni. A 35 gólt hozó tornát végül a Gyulai Amazonok nyerték.

A végig színvonalas tornánk csapatunk a csoportban a Tehetség SE, valamint a Szolnoki MÁV FC ellen is 0-0-ás eredményt ért el, mely után a B-csoport második helyezettjével találkoztunk. A Kelen SC csapata nagy kihívást jelentett, és habár Laczkó Sára góljával előnybe került csapatunk, végül hat gólt rámolt be kapunkba a színvonalas játékot bemutató budapesti csapat. Ezen összecsapás után az alsóházban újfent a Tehetség SE és a Szolnoki MÁV csapata jött velünk szemben. A jászberényi Tehetség SE csapatát ezúttal harcias játékkal és nagy szívvel 1-0-ra legyőztük, míg a Szolnok ezúttal átrobogott rajtunk – 3–0.

A felsőházban a Gyulai Amazonoknak nem volt ellenfele, míg a Kelen legyőzte a Jászberényt, kialakítva a torna végeredményét:

1. Gyulai Amazonok SE
2. Kelen SC
3. Jászberényi FC
4. Szolnoki MÁV FC
5. Nagykáta SE
6. Tehetség SE

A torna gólkirálynője: Walton Júlia (Kelen SC)
A torna legjobb játékosa:Mészáros Viktória (Gyulai Amazonok)
A torna legjobb kapusa:Vácy Dorina Ivett (Jászberényi FC)
A torna legjobb hazai játékosa: Bojtos Zita

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya