Megye I: fájó döntetlen Pilisen

Április 23-án, szombaton délután Pilisre látogatott felnőtt együttesünk, hogy a bajnokság 25. fordulójában megmérkőzzünk velük. Sokáig úgy állt, hogy győzelemmel a zsebben térhetünk haza, azonban Fortuna, csakúgy, mint egy hete, ezúttal sem velünk volt és a 94. percben kaptunk gólt, amivel egyenlíteni tudott a Pilis.

Jól kezdtük a találkozót, több támadást is vezethettünk a hazaiak kapujára, de a gól csak nem akart összejönni. A félidőre 0–0-val vonulhattak a felek.

A második játékrészben még inkább átvettük a játék irányítását, aminek az 55. percben meg is lett az eredménye, Tóth Benjamin révén megszereztük a vezetést.

Már szinte éreztük a győzelem illatát, amikor a játékvezető a 94. percben egy szabálytalanságunk után a büntetőpontra mutatott. A Pilis értékesítette a helyzetet, amivel kialakította az 1–1-es végeredményt.

Folytatás egy hét múlva, idehaza, amikor is a Viadukt SE-Biatorbágy gárdáját fogadjuk.

Pest megyei I. osztály

25. forduló

Pilisi LK-LEGENDA Sport – Nagykáta SE-Ulviczky Kft. 1–1 (0–0)

Pilis, 120 néző. Vezette: Lucián J. (Nagy P., Csuja Z.)
NAGYKÁTA SE-ULVICZKY KFT.: Barta B. 6 – Mányi Zs. 7, Domonyi R. 7, Nemes B. 7, Kiss B. 7 (Patócs G. 0, 93. p.) – Kosztolányi B. 7, Mányi B. 7 (Pesti Sz. 6, 61. p.), Gulyás B. 6 (Tóth L. 0, 74. p.), Tóth B. 7 – Szalkai P. 6 (Turza B. 0, 86. p.), Mányi D. 6 (Papp P. 0, 84. p.). Játékos-edző: Sárközi Szabolcs.
GÓL: Gyökér T. (11-esből), ill. Tóth B.
SÁRGA LAP: Csikós F., Miklósvári J., ill. Domonyi R., Mányi B., Tóth L.
SÁRKÖZI SZABOLCS: – Több lehetőségünk is volt, hogy gólokat szerezzünk. Sajnos ezek nem sikerültek. Még nem állunk azon a szinten, hogy egy összecsapást 1–0-ra meg tudjunk nyerni.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya