Augusztus 25-én tartottuk körzetközponti nyitó értekezletünket

Augusztus 25-én, csütörtökön kora este a Nagykátai Városi Sportcsarnok aulájában tartotta Körzetközpontunk a 2022-2023-as évad idényindító értekezletét. Az eseményen az MLSZ mentorunk, Árva József, illetve tehetségközponti partnerünk a Monor SE is tiszteletét tette, Baranyi György személyében.

A körzetünkbe tartozó immár 15 klub nagy százalékban jelent meg az eseményen, melyen szakmai vezetőnk, Németh István tartott rövid tájékoztatót az új évad kihívásairól, illetve rendszeréről, eseményeiről. Szakemberünk köszöntötte a körzetbe új klubként bekerülő Pánd KSK csapatát és vezetőit, majd röviden visszacsatolt az elmúlt esztendő tapasztalataira, benyomásait osztotta meg a vendégeink számára. Ezt követően kitért részletesen az új évad változásaira, a korosztályok szabálykereteket is ismertette a kollégákkal. Az új évad során sokkal nagyobb szerepe lesz a körzetbe tartozó felkészítő edzőnek, melyről szintén tájékoztatást kaptak a jelenlévők. Az értekezlet utolsó pontjai között átbeszélték a szakemberek az őszi időszak eseménynaptárát, valamint a kiválasztó programról is szót ejtett szakmai vezetőn. Végül a rövid kérdezz-felelek után szolid vendéglátással, illetve szakmai programunkba való betekintéssel búcsúztunk partnereinktől, akiknek ezúton köszönjük a támogató hozzáállást a közös munkához!

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya