Megye I.: 5–2-es győzelem a Viadukt SE-Biatorbágy felett

Október 1-én, szombaton délután Tápiószentmártonban, a helyi műfüves pályán került sor a Pest megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó-bajnokság 7. fordulójára kiírt bajnokink, ahol a Viadukt SE-Biatorbágy gárdáját láttuk vendégül.

A találkozóra a szomszédos Tápiószentmártonban került sor az Aranyszarvas SE műfüves pályáján – a lehetőséget ezúton is köszönjük Tóth László elnök úrnak –, ugyanis a rengeteg csapadék, ami az elmúlt két napban leesett egy esetleges bajnoki mérkőzés megrendezése esetén igen nagy károk keletkeztek volna játékterünkben.

A találkozót nem kezdtük jó előjelekkel, ugyanis Domonyi Roland, Katona Roland és Tóth László sem állhatott sérülés, ill. betegség okán Sárközi Szabolcs rendelkezésére. Ennek ellenére nagyon jól kezdtük a találkozót, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, rengeteg ziccert hibáztunk el, még kapufáig is eljutottunk, azonban a 30 percben megtört a jég, Mányi Botond lepattanó lövése Orbán Márkról saját kapujában landolt a labda. Tovább dolgoztuk ki a helyzeteke, majd a 38. percben Benkó Dominik révén már 2–0-ra vezettünk. A szünetre így két gólos előnnyel mehettünk.

A második játékrész elején picit bennragadtunk az öltözőben, alig öt perc játék után szépíteni tudott a Bia’. Felébredtünk és ott folytattuk, ahol az első 45 percet befejeztük. Benkó Dominik megszerezte önmaga második, csapata harmadik találatát, ezzel újra két találattal vezettünk. 3–1. Itt azonban még nem állt meg a henger, a 70. minutumban Szalkai Péter is feliratkozott a gólszerzők közé, így már 4–1 volt az állás a javunkra. A hajrában még szépíteni tudott a Biatorbágy, amivel 4–2-re kozmetikázta az eredményt, ám a csattanó a 90. percben jött, ugyanis az alig kettő perce a pályán lévő 17 esztendős Turza Balázs megadta a kegyelemdöfést, 5–2-vel beállította a találkozó végeredményét is!

Most egy kis pihenés következik, ugyanis a 8. fordulóban esedékes Dunakeszi elleni bajnokit elhalasztottuk október 26-a, szerdára, hiszen az a megtiszteltetés érte egyesületünket, hogy Sárközi Szabolcs másodedzőjeként elkísérheti a Pest Megyei Amatőrválogatottat Spanyolországba az október 6 és 12-e között esedékes UEFA Region’s Cupra.

Pest megyei I. osztály

7. forduló

Nagykáta SE-Ulviczky Kft. – Viadukt SE-Biatorbágy 5–2 (2–0)

Tápiószentmárton, 100 néző. Vezette: Lucián J. (Debreczeni K., Csuja Z.)
NAGYKÁTA SE-ULVICZKY KFT.: Papp N. 6 – Patócs G. 7, Papp P. 7, Lovasi B. 7, Mányi Zs. 7 – Ficsor R. 7, Kosztolányi B. 7, Mányi B. 7 (Turza B. 0, 88. p.), Mányi D. 7 – Szalkai P. 8 (Pesti Sz. 0, 75. p.), Benkó D. 8 (Rada Á. 0, 84. p.). Játékos-edző: Sárközi Szabolcs.
GÓL: Benkó D. (2), Orbán M. (öngól), Szalkai P., Turza B., ill. Kinyik Á., Vajda D.
SÁRGA LAP: Mányi B., Mányi D., ill. Márki K., Horváth Á.
SÁRKÖZI SZABOLCS: – Ezen a mérkőzésen hamarabb is eldönthettük volna a három pont sorsát, rengeteg kihagyott lehetőségünk volt. A két kapott gól, ha rövid ideig is, de megzavart minket, ám végül magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok Turza Balázs első felnőtt bajnoki góljához.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya