Megvannak január legjobbjai

Az év első hónapjában is kiválasztották korosztályos edzőink csapatuk legjobban teljesítő játékosaikat.

U7: Balogh Botond
LŐRINCZ BETTINA:
Elmondhatom, hogy az edzéseken mindig részt vesz. Lelkesen érkeznek, minden erejüket bele fektetve hajtják végre a feladatokat. Technikásak, ügyesen cseleznek, pontos lövéseiből sok gól születik, mely az otthon folytatott gyakorlásnak is köszönhető. Az utóbbi időszakban többször is elnyerte tornákon a legjobb játékosnak járó díjat.

U9: Kalacsi Kornél
LAKATOS BALÁZS:
– Részben a decemberi hónappal együtt nézve, Kornél nagy fejlődésen ment át. Erősödött a foci szeretete, az edzéseken szinte 100%-os a mutatója, mérkőzéseken egyre bátrabb, ügyesebb. Gyakorló játékok alkalmával gólpasszokat adott, edzésjátékok során kezd többet vállalni. A kitartásának, a hozzáállásának és a fejlődésének hála kiérdemelte a hónap játékosa díjat!

U11: Magó János
LAKATOS BALÁZS:
– Janika utóbbi időben egyre kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt, edzéseken, illetve meccseken is. Bízom benne, hogy ezen az úton fog tovább haladni.

U12-13: Kovács Dávid
SÁRKÖZI SZABOLCS:
– Futsal mérkőzéseken nyújtott teljesítménye és az edzéseken való hozzáállása okán érdemelte ki Dávid a díjat!

U15: Bartucz Benjámin
DOMONYI ROLAND:
– Benji már az ősz végén is remek formába lendült, melyet átmentett a téli futsal időszakra is. Vezeti a házi góllövőlistát, meghatározó a játéka a csapat számára.

U17: Lótos Donát
FÉNYES NÁNDOR:
– A futsal mérkőzéseken nyújtott teljesítménye alapján kapja a hónap játékosa díjat. A mérkőzések során sokszor jól látható, ahogy Donát extra védései, bravúrjai után ellenfelünk folyamatosan elbizonytalanodik a kapunk előtt, ezzel önbizalmat és tartást is ad a társainak. Gratulálok a teljesítményéhez!

U19 leány: Molnár Dóra
Lovasi Balázs:
– Dóri az egyik "alapítója" a társaságnak, posztját tekintve rengeteg melója van, amit rendre próbál megoldani, de tud alkalmazkodni az edzéseken tanultakhoz is, ha alkalmazza, akkor a meccseken még hasznosabbá válik a jövőben. A teremben is jól dolgozik, a tanulmányai mellett is igyekszik minél több foglalkozáson részt venni.

U14 leány: Csigai Réka
LOVASI BALÁZS:
– Az egyik legjobban terhelhető játékos, aki igyekszik mindig a jó teljesítmény elérésére, ezt bizonyítja kinti és benti pályán. Ezért érzésem szerint ebben a hónapban jár neki ez a díjazás.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya