U11: kupa-győzelem a Kölyökliga döntőjében

Május 1-én, pénteken egyesületünk szervezésében és rendezésében került sor sporttelepünkön a Kölyökliga 1. csoport döntőjére. 2004-es és a 2005-ös korosztályban 5 egyesület 10 csapata volt a vendégünk. A szokásos telt ház, kiváló minőségű pályák fogadták vendégeinket. Ráadásként Monorral közösen indított csapatunk egy újabb aranyéremmel lett gazdagabb.

A 2 x 15 perces mérkőzések során nagy energiákat mozgósított valamennyi résztvevő együttes. Csak az utolsó fordulóban dőlt el, ki lesz a 28 résztvevő klubbal induló 2015-ös Kölyökliga sorozat végső győztese.

A nagykátai-monori vegyes csapat hangyaszorgalommal, egymást buzdítva gyűjtögette a pontokat a nap folyamán. Hatalmas küzdelemben 2 győzelmet és 2 döntetlen sikerült elérnünk, a végelszámolásnál ez a győztesnek kijáró serleg elhódítását eredményezte!

Eredmények:

Nagykáta SE – Mezőkövesd Zsóry FC 2004 2-1;
MTK-MFS – ASI-Dinamo Star SE 2004 4-1;
Monori SE – Mezőkövesd Zsóry FC 2005 1-1;
MTK-MFS – ASI-Dinamo Star SE 2005 4-0;

Loki Focisuli – Mezőkövesd Zsóry FC 2004 3-2;
ASI-Dinamo Star SE – Nagykáta SE 1-2
Loki Focisuli – Mezőkövesd Zsóry FC 2005 1-2;
ASI-Dinamo Star SE – Monori SE 2005 0-4;

Loki Focisuli – MTK-MFS 2004 5-0; 
ASI-Dinamo Star SE – Mezőkövesd Zsóry FC 2004 3-5;
Loki Focisuli – MTK-MFS 2005 1-2;
ASI-Dinamo Star SE – Mezőkövesd Zsóry FC 2005 0-9;

Loki Focisuli – Nagykáta SE 2004 2-2
MTK-MFS – Mezőkövesd Zsóry FC 2004 1-1;
Loki Focisuli – Monori SE 2005 0-3;
MTK-MFS – Mezőkövesd Zsóry FC 2005 0-3;

Loki Focisuli – ASI-Dinamo Star SE 2004 3-0;
MTK-MFS – Nagykáta SE 1-1;
Loki Focisuli – ASI-Dinamo Star SE 2005 3-1;
MTK-MFS – Monori SE 2005 0-2.

A 2014/2015-ös Kölyökliga végeredménye:

1. Nagykáta SE 2004 - Monor SE 2005 19 pont
2. Mezőkövesd Zsóry/Plutó/ 15 pont
3. DVSC Loki Focisuli 13 pont
4. MTK Mészöly Focisuli 11 pont
5. ASI Dinamo Star SE 0 pont

A torna legjobb hazai játékosa: Kiss Konrád.

GYÖRE LÁSZLÓ: - Az idei kiírásban 28 csapattal indult a Kölyökliga tornasorozat. Nagy nevű klubok, mint FTC, az MTK, a Bp.Honvéd, a Vasas, az UTE, a Loki, a KTE és olyan nevelő egyesületek, mint a Gloriet, Dinamo, a Szolnok, és az Eger csapatai neveztek. A Nagykáta SE 2004-es korosztálya a Monor SE 2005-ös születésű gyerekekeivel együtt párban indult a tornán. Két forduló után alakult ki a legjobb 7 csapat mezőnye. Már ide bejutni is nagy dicsőség, hát még megnyerni a kupát. Itt megállnék egy gondolatra. Talán nincs még egy csapat az országban, akinek a felnőtt csapata a "megyei-kettőben" játszik és valamelyik utánpótlás csapata az NB I-es klubok U11-es csapatait megveri vagy döntetlent játszik velük. Úgy gondolom a Nagykáta SE és a város vezetői büszkék lehetnek a gyerekekre. Itt szeretném megköszönni az Nagykáta SE és a város vezetőinek a segítségét, a lehetőséget, hogy mintegy 40 meccset játszhattunk erős ellenfelek ellen. Elmondhatom, hogy  mindenben támogatnak bennünket. Ne feledkezzünk meg a szülőkről sem. Voltak és vannak vitáink, de a hozzáállásuk példamutató, fontos nekik a gyerekek fejlődése és ezért nagyon sok áldozatot hoznak. Köszönet a játékosok szüleinek is.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya