Megtört az átok Tápiószelén!

A bajnoki cím és az ezüstérem is eldőlt korábban, de a tétje így is hatalmas volt a Tápiószele – Nagykáta felnőtt bajnoki összecsapásnak. Hosszú évek óta nyeretlenül tudtuk csak elhagyni a pályát tétmérkőzésen a ’Szele elleni mérkőzések után. 

Nagy elánnal kezdték a csapatok az összecsapást, bár az elmondható, hogy talán a mi akaratunk érvényesült jobban. Sorra dolgoztuk ki a támadásokat, de a kapuig nem jutottunk el. A jelenlévő ’kátai törzsszurkolók meg is jegyezték, hogy ez is egy tipikus ’Szele – ’Káta meccs lesz, ahol egy gól lesz. A találkozó félidejének hajrájában aztán Simon gyúró szólelt fel és jelezte mindenkinek a kispadunkon és annak környékén, hogy figyeljék meg, hamarosan gólt érünk el. Igaza lett. Egy szöglet után érkezett Majzik és jött a szokásos fejesgól. A félidőre 1–0-s vezetéssel vonulhattunk.

A második játékrészben meddő mezőnyfölényt alakított ki a hazai alakulat, de igazán veszélyes támadást nem jegyzett, Szilinek védenivalója sem volt. A lefújás után győzelemnek örülhettünk, aminek köszönhetően feltehettük a bajnokság megnyerése után az i-re a pontot is. Azaz nincs már mumusunk!

Egy fordulóval a vége előtt 9 egységre növeltük előnyünket. Sok pihenésre nincs időnk, hiszen nehéz hét áll előttünk. Szerdán a 30. fordulóból előrehozott mérkőzést játszunk a Törtel ellen, míg vasárnap Üllőn a Pest Megyei Kupa-döntőjében a Biatorbágy együttesével mérkőzünk meg.

Pest megyei II. osztály, Keleti csoport

Tápiószele SE – Nagykáta SE 0–1 (0–1)

Tápiószele, 150 néző. Vezette: Horváth M. (Bódy B., Berendi T.)
TÁPIÓSZELE: Komlós M. – Ivanics S., Martók Zs., Abdelmagid H., Nagy L. – Görbe I., Kiss Cs., Kiss K. (Bori Cs., 81. p.), Rubint Á. (Magyari G., 81. p.) – Draskóczi P., Héger A. Edző: Tóth Imre.
NAGYKÁTA: Szili Zs. 0 – Czakó II N. 6, Majzik B. 8, Lovasi B. 8, Balogh I. 6 (Kiss Á. 70. p.) – Szalkai P. 5 (Mózes D. 0, 84. p.), Czakó I N. 7, Radovits V. 7, Rontó R. 6 (Lakatos B. L. 0, 62. p.) – Komonyi Gy. 5, Mohácsi G. 7. Edző: Tóth István.
GÓL: Majzik B.
SÁRGA LAP: Balogh I., Radovits V., Majzik B.
TÓTH ISTVÁN: – Az elmúlt hét esztendőben nem tudtuk megverni a Tápiószelét tétmérkőzésen. Úgy gondolom ezúttal mind játékban, mind csapategységben felülmúltuk ellenfelünket. Ez az eredmény vendéglátóinkra nézve hízelgő. Tavasszal eddig nem hibáztunk, remélem az utolsó forduló után is így marad és akkor elmondhatjuk, hogy 100 százalékos tavaszt produkáltunk. Készülünk a Törtel ellen. Gratulálunk a Tápiószelének a bajnokságban elért második helyéhez.

A találkozón készült képeket IDE kattintva tekinthetik meg.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya