Fordulatos meccsen győzelem a nyitányon

2009 után újra „megye-egye” bajnoki mérkőzésre került sor vasárnap délután a Sport utcában. A bajnokság első fordulójában az Üllő gárdáját fogadtuk, akiket egy rendkívül fordulatos mérkőzésen sikerült 2–1-s gólkülönbséggel megverni. 

A délelőtti heves zivatarnak már szinte nyoma sem volt a 17. 00-kor kezdődő találkozón. A hőmérséklet újra az utóbbi napokban megszokott volt.

Nagy hévvel kezdődött a találkozó, ahol talán többet birtokoltuk a labdát és igazi lehetőséget is csak mi dolgoztunk ki. Több alkalommal is csak a szerencse volt az oka, hogy nem tudtuk megszerezni a vezetést. Aztán a 30. percben Héger csodás beadását Szalkai juttatta a hálóba. Ezzel 1–0 ide. A félidőig még akadtak lehetőségek, de újabb találat nem született.

A második 45 percre egy összeszedettebb Üllő jött ki. A 60. perctől magasabb sebességre váltottak, ami meg is zavarta védelmünket. A 74. percben aztán egy szöglet után Paput Norbert Pazar, fél fordulatból elért góljával egyenlíteni tudtak a vendégek. Ekkorra már több cserét megejtett Tóth mester, hogy frissítsen. Az utolsó tíz percre aztán igazi orosz rulett következett. Mind a két csapat szinte teljesen feladva a védekezést, a támadásra összpontosított. A 77. percben aztán Szalkai tört be a 16-osra, ahol szabálytalanul állították meg, felszakadt az arcán a bőr is, de a játékvezető sípja néma maradt. A véghajrára aztán ide-oda pattogott a labda, egy helyzet itt, egy ott, aztán a végén, amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, egy kapu előtti kavarodás után Molnár Dániel megszerezte a mindent eldöntő találatot. A vége így 2–1 ide a nyitányon.

A jövő héten pihenő, ugyanis a Törökbálint elleni, 2. fordulóbeli mérkőzésünket az augusztus 20-23-ai hosszú hétvégére való tekintettel szeptember 2-án játsszuk le. Legközelebb augusztus 30-án játszunk, akkor a tavalyi szezon bronzérmesét, a Dabas-Gyónt fogadjuk.

Pest megyei I. osztály
1. forduló

Nagykáta SE – Üllő SE 2–1 (1–0)

Nagykáta, 200 néző. Vezette: Fromm G. (Berki A., Monlár L.)
NAGYKÁTA: Szili Zs. 6 – Czakó II N. 6, Horváth G. 6, Komonyi Gy. 6, Balogh I. 6 (Szigedi A. E. 6, 58. p.) – Lovasi B. 6, Czakó I N. 6 (Hajdú M. 0, 70. p.), Radovits V. 6 (Kiss Á. 6, 54. p.), Szalkai P. 6 (Molnár D. 0, 78. p.) – Mohácsi G. 6 (Lakatos L. B. 0, 66. p.), Héger A. 7. Edző: Tóth István.
ÜLLŐ: Tövisháti T. – Horváth G., Farkas T. Lantos I., Zsíros M. – Magyar T., Nagy R. (Rösch P. a szünetben), Pásztor A. (Falu A. 0, 81. p.), Pándi B. (Birta I. P. 0, 90. p.) – Baranyi P. (Paput R. a szünetben), Farkas K. (Paput N. 60. p.). Edző: Lengyel Roland.
GÓL: Szalkai P., Molnár D., ill.
SÁRGA LAP: Héger A., Lengyel J., ill. Lantos I., Nagy R., Pásztor A., Farkas K., Paput N.
TÓTH ISTVÁN: – Nagyon örülök, hogy első „megye-egyes” mérkőzésünkön győzni tudtunk. A héten megjártuk a poklot is. Ezzel a győzelemmel csapatom bízom benne, építkezni tud. Nehéz mérkőzések várnak ránk ebben az osztályban, de remélem, fel tudjuk venni a bajnokság ritmusát. További sok sikert kívánok az Üllő együttesének.

A találkozón készült fényképekete IDE kattintva tekinthetik meg.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya