Boross Tamás volt a legjobb Keleti Kilá(To)Tó-zó

Kedden vehette át megérdemelt jutalmát a Keleti Kilá(To)Tó végső győztese, az első helyezettnek járó ajándékcsomagot Boross Tamás érdemelte ki.

A tavasz folyamán honlapunk versenyt hirdetett olvasóinak Kilá(To)Tó néven. A játékban résztvevőknek az volt a feladata, hogy hétről-hétre tippeljék meg a Pest megyei II. osztály, Keleti csoportjának pontos végeredményeit. A 15 héten át tartó játék végén a legtöbb pontot Boross Tamás gyűjtötte be, aki nem éppen a szomszédban lakik, ugyanis Zebegény a lakhelye. Második a tápióbicskei lakos Gallai Csaba lett, míg a harmadik pozícióban U19-es edzőnk,  Kiss Krisztián végzett.

Az első három egy a helyezésének megfelelő tartalmú Nagykáta SE ajándékcsomag büszke tulajdonosa lett. Gratulálunk a győztesnek, valamint köszönjük az összes résztvevőnek, hogy velünk játszottak,

Hamarosan újabb játékkal jelentkezik honlapunk, addig is olvassák és like-olják híreinket.

Hajrá, 'Káta!

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya