U19: vereség a pótolt meccsen

Kedden késő délután U19-es csapatunk pótolta két héttel ezelőtti mérkőzését Sülysápon. Akkor a túl sok csapadék miatt nem lehetett pályára lépni. 

Ezúttal játékra alkalmas volt a pálya és a mérkőzést villanyfényben tudtuk lejátszani, ami kuriózumnak számít. 

Házigazdánk egyből nekünk esett főleg a széleken kerültek mögénk. Egy ilyen hazai támadás végén egy visszapasszolt labdából Mányi D. volt eredményes (1-0). A gól után magunkhoz tértünk és egy hazai védelmi hibát kihasználva Pető révén egyenlítettünk (1-1). Ám örömünk nem tartott sokáig. Egy percre rá Mány Zsombor volt eredményes (2-1). A 40. percben a kitörő hazai csatárt a büntetőterületen belül Sajó buktatta. Az ítélet, büntető, kapusunk pedig a kiállítás sorsára jutott. A frissen beállt Szabó nem tudta hárítani Mányi Domonkos lövését (3-1).

A második félidőben hiába játszottunk emberhátrányban, jobban teljesítettünk, mint az első félidőben. Több alkalmunk is volt a gólszerzésre, de nem tudtunk élni vele. Dicséretére váljon a csapatnak, hogy ellenfelünk ziccert nem dolgozott ki rajtunk és volt tartásunk. A ’Süly győzelme azonban nem forgott veszélyben, ami megérdemeltnek mondható. Folytatás majd csak két hét múlva, az őszi szünetben hazai pályán a Pilis ellen.

Pest megyei I. osztályú U19-es bajnokság, Keleti csoport

4. forduló

Sülysáp KSK – Nagykáta SE 3-1 (3-1)

Sülysáp. 80 néző. Vezette: Gaál B. (Obertik J.)
NAGYKÁTA: Sajó M. 6–2=4 – Vörös G. 5, Mózes D. 6, Vadkerti V. 5, Skultéti I. 4 (Bodor B. 0, 86. p.) – Molnár L. 5 (Szabó G. 7, 41. p.), Kiss Á. 5 (Kosztolányi B. 0, 84. p.), Czető D. 5 (Gál M. 5, 56. p.), Schmikl N. 5 (Molnár K. 0, 86. p.) - Pető D. 5 (Antal Z. 0, 84. p.), Farkas K. 4 (Földvári B. 0, 67. p.). Edző: Kiss Krisztián.
GÓL: Mányi D. (2), Mányi Zs., ill. Pető D.
SÁRGA LAP: Szűcs B., ill. Kiss Á.
KIÁLLÍTVA: Sajó M. a 40. percben (gólhelyzetben lévő ellenféllel szemben elkövetett szabálytalanságért).
KISS KRISZTIÁN: – Az első félidőre nem lehetünk büszkék, de a másodikra annál inkább. Volt tartásunk és küzdöttünk, szorosabbá is tehettük volna a meccset. Amennyiben nem követjük el az első félidei hibáinkat még pontot is szerezhettünk volna, de bizakodásra ad okot, hogy jobban teljesítettünk, mint vasárnap Maglódon. Gratulálok a hazai csapatnak.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya