U19: Tovább mélyül a gödör

Kedden este villanyfénynél, szépszámú nézősereg előtt játszotta le ifi csapatunk hazai pályán a Tápiószecső elleni elmaradt mérkőzését. 

A hétközi mérkőzésen nem is kezdtünk rosszul. Egy tetszetős támadás végén Pető gurított pár méterről a hálóba (1–0). Jól játszottunk, szép támadásokat vezettünk, de ellenfelünk kontrái is életveszélyesek voltak. Az első fél óra végén Sajóról jött ki egy labda és ezt megbüntette ellenfelünk. Nagy Bence egalizált (1–1). Két percre rá azonban máris nálunk az előny. Czető mutatott be egy csodálatos cselt az ellenfél védői mögött, majd gyönyörűen a felső sarokba lőtt (2–1).

A második félidőre azonban megváltozott a játék képe. Ellenfelünk átvette az irányítását és percek alatt megfordította az eredményt. Előbb Husza egyenlített (2–2), majd Nagy saját maga második, csapata harmadik gólját szerezte (2–3). Nem nagyon tértünk magunkhoz, pontatlanok, körülményesek voltunk. A 72. percben Surányi lőtt óriási gólt 25 méterről (2–4). A 84. percben aztán büntetőből Ficsor adta meg a kegyelemdöfést, azaz a végeredményt (2–5). A második játékrész képe alapján ellenfelünk győzelme megérdemelt, de az arány kissé túlzó.

Pest megyei I. osztályú U19-es bajnokság, Keleti csoport

9. forduló

Nagykáta SE – Tápiószecső FC 2–5 (2–1

Nagykáta, 80 néző. Vezette: Futó T. (Kéri I. Z.)
NAGYKÁTA: Sajó M. 4 – Gál M. 4, Vadkerti V. 4, Nyámádi B. 4 (Kosztolányi B. 0, 75. p.), Vörös G. 3 (Schmikl N. 4, 46. p.) – Farkas K. 3, Kiss Á. 4, Mózes D. 4 (Molnár L. 0, 68. p.), Czető D. 5 – Lakatos B. 3, Pető D. 4. Edző: Kiss Krisztián.
GÓL: Pető D., Czető D., ill. Nagy B. (2), Husza Á., Surányi D., Ficsor M.
SÁRGA LAP: Sajó M., ill. Surányi D., Nagy B., Husza Á.
KISS KRISZTIÁN: – Az első félidei játékunk nem azt sugallta, hogy ez lesz a vége. A második periódusban alulmúltuk magunkat, sajnos minden csapatrészben csődöt mondtunk. Gratulálok ellenfelünknek és külön Minik Gábor barátomnak. Jó csapata van, büszke lehet rájuk!

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya